Az elismeréseket hétfő este adták át a Várkert Bazárban, ahol bemutatták a 2018-as európai Michelin-kalauzt is. Mészáros Ádámnak, az Onyx séfjének Michael Ellis, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója adta át az elismerést jelképező séfkabátot és a kiadványt, amelyben ezúttal már két csillaggal szerepel az étterem.
Az eseményen mutatták be a 2018-as európai Michelin-kalauzt is (Michelin Main Cities of Europe Guide 2018). Magyarország mellett Görögország, Ausztria, Lengyelország és Csehország is a magyar fővárosban tudta meg azt, hogy az előző évhez képest mely éttermeik tarthatták meg, vesztették el vagy éppen érdemelték ki újonnan csillagaikat.
A Michelin egy új díjat is átadott a magyar fővárosban: ez annak a séfnek járt, aki mentorként a legtöbbet tette a fiatal tehetségek inspirálásáért. A díjat a francia Christian Constant érdemelte ki. Emellett bejelentették a legtehetségesebb ifjú séfnek járó díjat is, amelyet tavaly osztottak ki először- ezt idén a 27 éves brit Niall Keating kapta - írja az MTI.
A Michelin-kalauz az ismert francia gumigyár gondozásában jelenik meg és a francia gasztronómia bibliájaként tartják számon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.