Ők lesznek az új séfek a Michelin-csillagos Onyxban

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 15. 09:30

Miután az Onyx étterem korábbi séfjei, Szulló Szabina és Széll Tamás nyár közepén megváltak a Vörösmarty téri Michelin-csillagos étteremtől, hogy minden energiájukat a Bocuse d'Or jövő januári döntőjére fordítsák, az étterem új séfeket nevezett ki – írja a Turizmus.com

Az Onyx konyhájának vezetésével a tulajdonosok Mészáros Ádámot bízták meg, aki mellett Pető András dolgozik sous–chefként, míg Tóth Ágnes – aki 16 éve a Gerbeaud színeiben dolgozik – a Gerbeaud konyhafőnöki posztját tölti be.

A most bejelentett új séfek egyébként hosszú évek óta az Onyx csapatát erősítik. Az új séfek előrelépésével egy időben, idén ősszel, követve a vendégek igényeit és a nemzetközi trendeket, az Onyx ebéd- és vacsoraidőben kizárólag többfogásos menüvel fogadja vendégeit, hogy bemutassa a szezonális kínálatot és a konyha kreativitását.

A nyitva tartás is változott: keddtől szombatig kínálnak vacsorát, míg csütörtöktől szombatig ebédidőben is nyitva tartanak. Sok energiát fektettek a regionális alapanyagok kutatására, melyek sokszínűségét a vacsorára kínált Magyar Evolúció menüben mutatják be, míg a séfek szezonális kedvenceit egy különleges Chef Menüben kóstolhatják a vendégek.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.