

A LEGOLAND Deutschland új, nagyszabású beruházást jelentett be, amelyben a látogatók egy Harry Potter témapark keretében ismerkedhetnek meg a varázsvilággal. A terveket a Merlin Entertainments és a Warner Bros. Discovery Global Experiences együttműködése teszi lehetővé, ám egyelőre sok részletet titokban tartanak. Annyi biztos, hogy a park a következő egy évben fokozatosan fedi fel az újdonságokat.

A projekt lényege, hogy a jól ismert történetek és helyszínek LEGO-formában elevenednek meg, méretarányos díszletekkel és interaktív elemekkel. A park külön érdekessége, hogy hivatalos, varázsló-témájú szálláshelyeket is kialakítanak, ami eddig legfeljebb magánszállásokon volt elérhető – ott is csak nem hivatalos megoldásokkal. A Warner Bros. szerint a cél az, hogy a rajongók a LEGO-világ stílusában, mégis kézzelfogható módon léphessenek be a történetbe.
A franchise népszerűsége továbbra is töretlen: a könyvek, a nyolc mozifilm, a Legendás állatok-trilógia, a színpadi adaptáció és a videojátékok után most újabb mérföldkő következik. A közönség közben a 2027-re ígért HBO-sorozatot is várja már, amely a tervek szerint évtizedes távlatban, könyvenként építi majd fel a történetet.
Aki azonban most nem akar Németországig utazni egy Harry Potter témájú élményért, az itthon is átélheti Roxfort izgalmas pillanatait: 2026. február 6-án nyílik Szentendrén, a Green Event Hallban a Harry Potter Kiállítás, ahol a látogatók interaktív installációkat, eredeti filmkellékeket és jelmezeket láthatnak, és izgalmas kulisszatitkokat ismerhetnek meg a filmek világából.
Az új témapark viszont egy másik szempontból is első: LEGO-környezetben eddig még nem készült teljes Harry Potter-tematika. Maga a kapcsolat hosszú évekre nyúlik vissza – az első LEGO-készlet 2001-ben jelent meg –, és a hatalmas, több mint hatezer darabos Roxfort-modell ma is a márka egyik ikonikus darabja.

A LEGOLAND Deutschland Günzburgban található, alig több mint egy órára a müncheni repülőtértől. A magyar utazók számára könnyen megközelíthető: Budapestről is van közvetlen járat, a reptérről pedig vonattal lehet továbbutazni a városba, ahonnan rendszeresen buszok indulnak a parkhoz. Az új terület a meglévő családi attrakciókhoz csatlakozik majd, többek között a LEGO NINJAGO Worldhöz, a MINILAND-hez és a LEGO® X-TREME zónához.
A hivatalos megnyitó időpontját még nem hozták nyilvánosságra, de a bejelentés már most komoly figyelmet keltett: minden jel arra utal, hogy a Harry Potter témapark a következő évek egyik legvártabb európai úti célja lesz.
Kukkants be az alábbi videóban a németországi LEGOLAND tematikus világába:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.