Egy Boeing 747-es is lesz a víz alatti témaparkban

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 26. 11:02
Bahrein víz alatti tematikus park építésébe kezdett, százezer négyzetméteren várják a víz alá merülő kalandkeresőket. A fő attrakció pedig egy igazi különlegesség lesz, egy, a tenger szintje alá süllyesztett Boeing 747-es.

A 70 méter hosszú gépen kívül a parkban látható lesz többek között egy mesterséges korallzátony és több művészeti alkotás is. Az ötletgazdák nem viccelnek, idén nyáron már teljes bedobással szeretnék működtetni a parkot.

A kép csak illusztráció Forrás: UnderTheSea/Shutterstock

A CNN travel felteszi a kérdést, hogy vajon mennyire lehet környezetbarát egy ehhez hasonló koncepció. A park üzemeltetői szerint teljes mértékben „zöld" az ötlet, sőt, ezzel a parkkal a tengeralatti élővilág fontosságát is szeretnék kihangsúlyozni.

A megkérdezett szakértőknek azonban vannak kétségeik. A mesterséges korallszirtek kialakítása jó ötletnek tűnhet, ám nem egy elsüllyesztet repülőgép felületén. A gép ugyanis csupa olyan anyagból épül fel, amelyek egyáltalán nem tesznek jó a tengervíznek. Ehhez jön még a korrodálódás is, ami szintén szennyezi majd a környező vizeket.

A parkot propagálók szerint nem lehet gond, mivel a repülő felületét speciális anyagokkal kezelik majd a víz alá merítés előtt, így semmilyen káros anyag nem szabadulhat fel a vízben, valamint magából a gépből is kiszednek minden olyasmit, ami szennyező hatású lehet. Így a különleges módon előkészített gép már jelenthet veszélyt az élővilágra. A vita azonban még nem zárult le.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.