Súlyos baleset: Összeomlott egy vendégekkel teli étterem Mallorca tengerpartján

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 24. 09:11

Súlyos baleset történt a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén, a spanyolországi Palma de Mallorca tengerpartján. A mallorcai strandon álló kétszintes Medusa Beach Club első emeleti terasza csütörtök este helyi idő szerint 20 óra 30 perckor leszakadt. Több mentőszolgálat igyekezett evakuálni a sérülteket, de négyen így is életüket vesztették és 16-an megsérültek – írja a news.sky.com.

Hét ember "nagyon súlyosan", kilencen súlyosan sérültek - közölte a katasztrófavédelem. A
A közösségi médiában közzétett felvételek azt mutatják, hogy kisebb tömeg gyűlt össze az étterem előtt, miközben a mentőszolgálatok áthaladtak a romokon.

Palma de Mallorca, összeomlott étterem, sérültek Forrás: AFP/Jaime Reina

A helyi rendőrség szóvivője azt mondta az RNE spanyol rádiónak: "A terasz leomlott, valószínűleg a túlzott mértékű súly miatt." Hozzátette azonban, hogy az okot még vizsgálják.

Pedro Sanchez, Spanyolország miniszterelnöke kijelentette, hogy szorosan figyelemmel kíséri az esetet, és kormánya készen áll arra, hogy „minden szükséges eszközt és személyzetet" bevezessen. Hozzátette: részvétet kíván az elhunytak családjának, és mielőbbi felépülést a sérülteknek.

Palma de Mallorca, összeomlott étterem, sérültek Forrás: AFP/Jaime Reina

A yahoo.com friss hírei szerint legtöbb áldozat külföldi állampolgár – erősítették meg pénteken.



Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.