A járványügyi helyzet romlása miatt Ausztriában november 8-tól szigorításokat vezetnek be. A kormány több fokozatú tervének keretében csak beoltott vagy gyógyult személyek mehetnek például étterembe vagy a 25 fősnél nagyobb rendezvényekre, a negatív teszteredmény felmutatása nem lesz elegendő - írja az MTI.
Az intézkedéseket a kormány és a tartományi vezetők tanácskozásán szinte egyhangúlag fogadták el, kivéve Burgenland tartományt, mely már előzetesen jelezte, hogy az átoltottság magas helyi szintje miatt ellenzi a szigorítást.
Egy négyhetes, átmeneti időszakra az osztrák hatóságok elismerik majd az első oltást is,
de csak friss PCR-teszttel kiegészítve. Azt követően viszont már csak a teljes körű védettséget, illetve a koronavírus-fertőzésből legfeljebb fél éve történt kigyógyulást veszik figyelembe.
A mostani döntés értelmében az úgynevezett zöld igazolvány, amelyet a beoltottak, a gyógyultak és a negatív koronavírus teszttel rendelkezők kaphatnak meg, kilenc hónapig lesz érvényes a második oltás után, amivel serkenteni kívánják az emlékeztető oltás felvétele iránti hajlandóságot. A Johnson&Johnson egykomponensű vakcinájának esetében január 3-ig lesz érvényes a zöld igazolvány, feltéve, hogy addig az érintett nem kapott emlékeztetőoltást.
Hétfővel kezdődően már az FFP2-es kategóriájú védőmaszkok viselése lesz kötelező
minden olyan zárt helyen, ahol eddig is maszkviselést írtak elő. Ugyanakkor némi könnyebbséget jelent, hogy az osztrák kormány eltörölte a kiutazási ellenőrzéseket a felső-ausztriai járásokban.
Pénteken 9388 új fertőzöttet regisztráltak Ausztriában, ami megközelíti a tavaly mért napi csúcsértéket 9586 esettel. Az intenzív osztályokon jelenleg 356 beteget ápoltak. Az osztrák felnőtt lakosság nagyjából 64 százaléka kapta meg a teljes oltást, ami megfelel az uniós átlagnak, de elmarad a nyugat-európai országokétól. Az országban a járvány kitörése óta 865 390 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 11 451-en hunytak el a kórban.
Újabb szigorításokat vezetnek be hétfőtől Szlovéniában: tilos lesz nyilvános összejövetelt tartani, be kell zárni az éjszakai szórakozóhelyeknek, és szigorítanak az európai digitális Covid-igazolványok alkalmazásán is.
Eszerint tilos lesz a többi között családi összejöveteleket, esküvőket tartani, de ülőhelyes kulturális, egyházi és sportrendezvényeket lehet szervezni, ha a látogatók között egy helyet üresen hagynak. A vendéglátóhelyek reggel öttől este tíz óráig tarthatnak nyitva, és csak ülővendéget szolgálhatnak ki, az éjszakai szórakozóhelyeknek pedig be kell zárniuk.
Továbbra is kötelező a Covid-igazolványok használata minden szolgáltatás eléréséhez, az ellenőrzés során pedig személyi igazolványt is fel kell mutatni. A védettségi igazolás a korábbi 15 év helyett hétfőtől 12 éves kortól lesz kötelező. Az élelmiszerboltokban korlátozzák az egyidőben benn tartózkodó vásárlók számát.
A maszk viselése vonatkozó szabályok is megváltoztak, így csak az ötrétegű FFP2-es vagy a háromrétegű orvosi maszk az elfogadott. Az elmúlt 24 órában 3662 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a fertőzés következtében 14 Covid-beteg halt meg. Kórházban 748 beteget ápolnak, 175-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 194 602 -en kaptak védőoltást, közülük 1 124 168-an már a második adagot is felvették. Ez az oltásra jogosult lakosság 57, illetve 53 százaléka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.