Leomlott a Titanic múzeum jéghegy-fala, három látogató megsérült

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 04. 13:13

A Tennessee államban lévő Pigeon Forge településen található a kétszintes Titanic múzeum, amit 2010. április 8-án nyitottak meg. Az intézmény a világ legnagyobb Titanic múzeumának tekinti magát, ahol a látogatók például a kezüket vízbe dugva kaphatnak ízelítőt abból, mit érezhettek az utasok a hatalmas óceánjáró elkárhozott útján. A múzeumban egy nagy, jéghegy alakú fal is van, amely most leomlott – írja CNN.

A helyi tűzoltók hétfőn 20:11-kor érkeztek a múzeumhoz, és segítettek az elsősegélynyújtóknak a sérülések súlyosságának megállapításában és a sérültek szállításra való felkészítésében. Tony Watson igazgató azt mondta, hogy eddig ismeretlen okból esett leg a jég a falról. Egy sérültet légi úton, a másik kettőt mentők szállították kózházba, egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyire súlyos az állapotuk.

Több mint 10 éve nyitott meg a népszerű látványosság, amely már messziről kitűnik a környezetéből Forrás: Titanic Museum Attraction/Facebook

"Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem számítottunk egy ilyen esemény bekövetkezésére, mivel a vendégeink és munkatársaink biztonsága mindig a legfontosabb" – írták a tualjdonosok, Mary Kellogg Joslyn és John Joslyn a múzeum Facebook-oldalán közzétett közleményükben, ahol kifejtették, hogy további lépéseket tesznek a biztonsági intézkedéseket illetően.

A múzeumot gyorsan bezárták, és mire a tűzoltók kiértek, az ott dolgozók már megtisztították a területet. "A Titanic személyzete kiváló munkát végzett azzal, hogy kiürítették az épületet" – mondta Watson. A közösségi oldalukon közzétett bejegyzés szerint a múzeum kedden újra kinyitott.



Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.