Jövő májustól tengeralattjárós túrákat szerveznek turistáknak a Titanic roncsaihoz

Titanic
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 09. 10:59

A tenger alatti világot kutató OceanGate Expeditions nevű cég 2021 májusától szeptemberig tengeralattjárós Titanic-túrákat szervez turisták számára. Az 1912-ben elsüllyedt hajó meglátogatására összesen hat merülést terveznek az új Titan nevű tengeralattjáróval – írja cikkében a Yahoo Style. A különlegesnek ígérkező élményért egészen csillagászati összegeket kérnek el: a víz alatti túra 125 000 dollárba, mintegy (~37,6 millió forintba) kerül.

A részvételi díjért cserében persze nemcsak a viszonylag jól konzerválódott roncsokkal lehet megismerkedni, de a 90 perces merülés során az utasok előtt ott áll majd a lehetőség, hogy az ötszemélyes tengeralattjárót vezethessék. A merülések mintegy hat-nyolc óráig tartanak, és mivel a hajóban a három utas mellett a cég két kutató munkatársa is ott ül majd, így ezek az óceánfenékre tartó utazások egyben kutatási misszióként is szolgálnak a roncsok körüli tengeri élet vizsgálatára.

Az amerikai cég ugyanis a NASA-val közösen fejlesztette ezt a tengeralattjárót, amellyel a roncs mai állapotát szeretnék felmérni, és egyben megfigyelni az elmúlt évszázadban azon kialakult élővilágot. A Titan a világ egyetlen ötfős búvárkabinja, amely képes 4000 métert merülni – olvasható a cég weboldalán.

Titan Forrás: Oceangate.com

Az elsüllyeszthetetlennek tartott RMS Titanic brit Olympic osztályú utasszállító hajó korának legnagyobb utasszállító óceánjárója volt, ennek ellenére már a legelső, Southamptonból New Yorkba tartó útján elsüllyedt, miután jéghegynek ütközött 1912. április 14-én. Az utasokkal és személyzettel együtt összesen 2240 fő tartózkodott a fedélzeten, és több mint 1500 ember halt meg a tragédia során, amely James Cameron 1997-es Titanic című filmjét is ihlette Leonardo DiCaprio és Kate Winslet főszereplésével.

Az RMS Titanic roncsa 2019 augusztusában az Atlanti-óceán fenekén, 3800 méteres mélységben Forrás: AFP/Ho

A hajóroncs megtalálását hivatalosan dr. Robert Ballard óceánkutató jelentette be 1985-ben, bár a közbeszéd szerint a roncs helyét valószínűleg már korábban is ismerték az atom-tengeralattjáróval rendelkező haditengerészetek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.