A spanyol kormány vasárnap ismét szükségállapot elrendeléséről döntött, miután az ország 17 tartománya és két észak-afrikai exklávéja közül 11 kérvényezte ezt a lépést a kormánynál az elmúlt néhány napban.
Országos szükségállapotot legutóbb március közepén vezettek be, amit a spanyol parlament összesen hatszor hosszabbított meg, egészen június 21-ig. Míg a tavaszi intézkedéssel lakhelyelhagyási tilalom is együtt járt, most csak az éjszakai kijárást korlátozzák, általánosságban este 23 órától másnap reggel 6 óráig, amelynek kezdetét és végét a tartományok saját hatáskörben módosíthatják plusz-mínusz egy órával.
Az egyetlen kivételt a Kanári-szigetek jelentik, ahol a kedvező járványügyi adatok miatt nem lép életbe korlátozás. Több európai ország, például Nagy-Britannia, Németország és Svédország épp feloldotta a karantén-kötelezettséget a spanyol szigetekről érkezőkkel szemben.Mint Pedro Sánchez miniszterelnök epidemiológiai szakértőkre hivatkozva elmondta: a járvány második hulláma nagyban eltér az elsőtől, most kevesebb a halálos áldozat, alacsonyabb a fertőzöttek átlagéletkora és kisebb az egészségügyre nehezedő nyomás, ezért más típusú intézkedésekre van szükség.
A spanyol hatóságok szerint jelenleg az illegális utcai és házibulik okozzák a legtöbb problémát,
miközben hivatalosan hatnál több ember nem gyűlhet össze sehol sem, kivéve, ha együtt élő családtagokról van szó. A madridi városi rendőrség adatai szerint a múlt hétvégén több mint 300 összejövetelen kellett intézkedniük. A most országossá váló szabályt már több tartomány bevezette korábban. A további járványügyi tilalmakról, mint például a szabad mozgás területi korlátozása, a tartományok maguk dönthetnek.
A kormány a jövő héten fogadja el és nyújtja be a parlamentnek azt a javaslatát, hogy a most elrendelt szükségállapot tartson jövő év május 9-éig.
A járványügyi szakemberek szerint ennyi idő kell, hogy ne csak a második hullámon, hanem a járvány legártalmasabb időszakán túljusson az ország.
A vírus megjelenése óta Spanyolországban már több mint egymillió fertőzöttet regisztráltak, ám a kormány szerint a valós esetszám ennek háromszorosa lehet. A 47 milliós országban jelenleg átlagosan százezer emberből 361 fertőzött, ám a cél, hogy ez a szám 25 alá csökkenjen.
A francia kormány nem zárja ki az országos karantén újbóli elrendelését, miután az elmúlt 24 órában több mint 52 ezer új fertőzéses esetet regisztráltak, ami napi rekordnak számít.
Franciaország a hetedik ország a világon, ahol pénteken átlépte az egymilliót a regisztrált fertőzöttek száma,
és azóta is napról napra emelkedik a napi esetszám.
Szombat óta 52 010 új esetet regisztráltak a hatóságok az előző napi több mint 45 ezer után, a pozitív tesztek aránya pedig 17 százalékra emelkedett a szombati 16 százalékról. Az elmúlt 24 órában az elhunytak száma 116-tal 34 761-re emelkedett.
Szombat óta már a franciák kétharmadát érinti az éjszakai kijárási tilalom, amely este kilenc óra és reggel hat óra között van érvényben
a százból 54 megyében.
"Az első hullám hatalmas volt sok halottal, és exponenciálisan emelkedett (a fertőzöttek száma) napról napra. Ez most más. Olyan, mintha egy kádban ülnénk, ahol a vízszint folyamatosan emelkedik és nem tudni, mikor áll meg" - mondta a BFM hírtelevízióban Mehdi Mejdoubi, az észak-franciaországi Valenciennes kórházának főorvosa.
A helyzet nem olyan hirtelen romlik, mint tavasszal, a járványgörbe jelenleg nem napról napra, hanem inkább hétről hétre emelkedik, amely alapján a főorvos szerint arra lehet következtetni, hogy novemberre lesz kritikus a helyzet az egészségügyi ellátásban. A szakértők egy része ezért azt kéri a kormánytól, hogy a járvány hatékonyabb megfékezésére esténként korábban kezdődjön a kijárási tilalom, hétvégénként pedig rendeljen el általános karantént - adja hírül az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.