A szokatlan eset még májusban történt az északnyugat-ausztráliai Dugong-öbölben, az isten háta mögötti Kimberley térségében, ahol nyüzsögnek a cápák, és a hétméteresre, egytonnásra is megnövő tengeri krokodilok.
A 34 éves Melissa Brunning azt a négy homokszínű dajkacápát próbálta etetni, amely a jachtot követte. Az egyik cápa azonban elkapta a kezét és magával rántotta a tengerbe. Szerencsére barátainak és a hajó személyzetének sikerült visszahúzni a nőt a hajóra, de a találkozás a dajkacápákkal traumatikus élmény maradt számára.
Mint arról a The West Australian című lap hétvégi számában beszámol, a nő olyan erős fájdalmat érzett, mintha a tengeri ragadozó le akarná tépni a húst jobb kezének mutatóujjáról. Ennek ellenére egyáltalán nem neheztel a cápára, egyedül a saját butaságát okolja a történtekért. Szerinte a kétméteres cápát ugyanannyira sokkolta az eset, mint őt.
A dajkacápáknak hírhedten erős az állkapcsa, fogaik több sorban húzódnak.
Melissa Brunning csonttörést, ínszalagszakadást szenvedett és egy súlyos fertőzést kapott, de ujját sikerült megmenteni. Azóta megtanulta - mondta -, hogy "a tenger állatait tiszteletben kell tartani, meg lehet csodálni, de békén kell hagyni őket".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.