Maria Branyas 117 éves korában döntött Guinness-világrekordot. A kutatók példaképként tekintenek rá, amikor a hosszú élet titkairól beszélnek.
Halála előtt (2024. augusztus 19-én) a Josep Carreras Intézet Barcelonában megvizsgálta Branyas genetikai mintáit, hogy fényt derítsenek hosszú életének titkaira.
A Guinness World Records-nak adott interjújában elmondta, hogy a hosszú életét a rendre, a nyugalomra, a családdal, barátokkal és a természettel ápolt jó kapcsolatra, az érzelmi stabilitásra, a felesleges aggodalmak és megbánás hiányára, a pozitív gondolkodásra, valamint a mérgező emberektől való távolságtartásra vezeti vissza.
Dr. Manel Esteller szerint a tőle kapott genetikai mintákat a lehető legnagyobb óvatossággal elemezték, és az eredmények sok mindenre adtak magyarázatot.
Bár az öregedés jelei nála is észlelhetők voltak, Branyas genetikai profiljában megjelentek a neuroprotekcióval és kardioprotekcióval összefüggő jellemzők, valamint az alacsony gyulladásszint is.
Branyas kivételes genommal rendelkezett, amely gazdag volt olyan génvariánsokban, amelyeket más fajoknál, például kutyáknál, férgeknél és legyeknél, is a megnövekedett élettartammal hoznak összefüggésbe. Emellett olyan gének is jelen voltak nála, amelyek kardiolipid-védelmet biztosítanak, valamint hozzájárulnak a kognitív funkciók megőrzéséhez-
- mondta Esteller a Fox News Digitalnak.
A legnagyobb meglepetésükre Branyas mentes volt azoktól a génváltozatoktól, amelyek gyakran összefüggésben állnak a rákkal vagy az Alzheimer-kórral.
Mikrobiómja is figyelemre méltó volt: a kutatók a bifidobacterium jelenlétét a gyakori joghurtfogyasztásának tulajdonították. Ez a baktérium erősíti az immunrendszert, kiegyensúlyozza a gyulladásokat, szabályozza az anyagcserét, és segíti bizonyos szénhidrátok és élelmi rostok emésztését.
Branyas soha nem dohányzott, nem fogyasztott alkoholt, és koleszterinszintjét is alacsonyan tartotta. A kutatók szerint biológiai életkora sokkal fiatalabb volt, mint kronológiai életkora. A hallásproblémákat és enyhe mozgásszervi panaszokat leszámítva nem szenvedett komolyabb egészségügyi problémáktól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.