
Vannak csillagjegyek, akiknek egyszerűen mintha minden lépését az univerzum irányítaná.

Ők azok, akik az utolsó pillanatban is képesek, mondhatni, ösztönösen elkerülni valamilyen kellemetlen helyzetet, bajt. Ők azok, akiket mintha végül mindig a jó irányba terelgetné a sors. Valaki szerencsésnek hívja őket, más a világmindenség kegyeltjeinek, de könnyen lehet, hogy egyszerűen csak nagyobb összhangban vannak az univerzummal, és jobban képesek hallgatni a jelekre. És ez persze horoszkópjuknak is köszönhető. Hogy kikről is van szó pontosan? Eláruljuk!
Halak: az álmok ismerője
E csillagjegyet a tudatalattiért és a megérzésekért felelős Neptunusz uralja: épp ezért egy lábbal a valóság talaján állnak, míg a másikkal valamilyen éteri álomvilágban. A Halak nyitottak a spiritualitásra, ráérző készségüknek köszönhetően pedig a legapróbb jeleket is észreveszik, regisztrálják tudat alatt. Ők azok, akik szájából gyakorta elhangzik: "nem tudom, honnan, de egyszerűen csak tudtam..." Ismerős? Még a sors legrejtettebb üzeneteit is képesek dekódolni, mert nem a logika, sokkal inkább az érzelmek szintjén élik meg a valóságot, így olyan mély összefüggésekre tapintanak rá, amire mások nem.

Skorpió: a nyomozó
Egy Skorpió előtt semmi sem maradhat rejtve: nem fél feltenni a nehezebb kérdéseket is, emellett olyan mélységekkel rendelkezik, mint kevesen. Uralkodó bolygója a folyamatosan változó Plútó, épp ezért a jegy szülöttei rendkívül rugalmasak: nem merev keretrendszerekben vizsgálják a világot, ennek köszönhetően pedig olyan üzeneteket is meghallanak az univerzumtól, amit mások talán nem. Lehet, hogy nem osztják meg mindenkivel a felfedezéseiket, de kétség nem férhet hozzá, hogy a Skorpiók mindent és mindenkit szemmel tartanak, minden jelet begyűjtenek.
Rák: a Holddal suttogó
E jegyhez az örökké változó, ugyanakkor az érzelmekkel egy hullámhosszon lévő Holdat kötik, ez pedig alapjaiban határozza meg a Rákot, aki érzések és jelképek formájában fogja az univerzum üzeneteit. Ő az, aki a leggyakrabban tapasztal déja vu-t, a döntéseit pedig szinte mindig megérzésekre alapozza. Ha megkérdezik, pedig azt mondja: "egyszerűen így tűnt jónak". És rendszerint igaza is van...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.