72 nap a halál árnyékában - Az Andok túlélőinek vérfagyasztó igaz története, amelyből kasszasiker lett

Legutóbb a 2023-as chilei–spanyol film, a Society of the Snow (A hó társadalma) idézte fel ismét az emberi kitartás és erkölcsi határátlépés egyik legmegrázóbb történetét. J. A. Bayona rendezése nem a borzalomra, hanem a méltóságra koncentrál: arra, hogyan kapaszkodtak egymásba az Andok túlélői a hegy fagyott poklában, amikor már sem reményük, sem erejük, sem ételük nem maradt.

Az Andok túlélőinek elképesztő küzdelme

De ahhoz, hogy a film kivételes erejét megértsük, vissza kell mennünk 1972 októberébe, az uruguayi légierő 571-es járatának tragédiájához.

A rögbicsapat, amely soha nem érkezett meg

Napra pontosan 53 évvel ezelőtt a Montevideóból induló Fairchild F-227-es repülőgép az Old Christians Club nevű uruguayi rögbicsapatot szállította Chilébe, ahol mérkőzés várt rájuk. A fedélzeten 45 ember tartózkodott – játékosok, családtagok, barátok és személyzet. A gép azonban az Andok hegyvonulatai között viharba került, és a pilóta tévesen úgy hitte, már a chilei oldalon járnak. A valóságban még a hegygerinc fölött repültek, amikor a szárny belecsapódott a hófedte sziklákba és a repülőgép lezuhant.

A gép kettészakadt, majd több ezer méteres magasságban a hómezőre zuhant. Huszonkilencen túlélték az ütközést – de ezzel a megpróbáltatások, még csak épp hogy elkezdődtek.

72 nap az Andok poklában

A túlélők először azt gondolták, hamar megmentik őket. A nagy nehézségek között összeeszkábált rádió hírei azonban másról szóltak: a keresést néhány nap után leállították, a hatóságok mindenkit halottnak nyilvánítottak. A hegyek között, mínusz húsz fokban, csupán néhány doboz csokoládé és egy üveg bor, illetve a repülőgép roncsaiban talált anyagok voltak minden tartalékuk és a hideg elleni védelmük.

A napok hetekké nyúltak. A hóviharok elzárták őket a külvilágtól, egy lavina pedig további tizenhárom társukat temette maga alá. Akik életben maradtak, lassan ráébredtek: ha nem tesznek valamit, ők is meghalnak. Azt ugyanis nem tudták, hogy tőlük alig 21 kilométerre keletre volt egy 1953-ban bezárt, de akkor még jó állapotban lévő menedékház, a Hotel Termas, amelynek mára már csak romjai láthatók. 

Az éhség törvénye – döntés minden határon túl

Az éhezés elérte a végső határt. A huszonéves fiatalok, akik addig a sportpályán küzdöttek egymással, most az életükért küzdöttek a kíméletlen természet ellen. A döntés, amelyet meghoztak, mindig is az emberi erkölcs legnehezebb kérdései közé tartozott: halott társaik testéből voltak kénytelenek ételt venni magukhoz, hogy életben maradjanak.

Nem kannibalizmus volt ez abban az értelemben, ahogyan a civilizáció ismeri – inkább végső, kétségbeesett életösztön. Legtöbbjük mélyen vallásos ember volt, mégis megfogadták: ha ők halnak meg, a többiek az ő testüket is táplálékként használhatja.

Az Andok kegyetlen világában így jött létre egy különös, szinte szakrális közösség – a „hó társadalma”, ahol a túlélés lett az egyetlen erkölcsi parancs.

Tíz napos küzdelem a reményért

December közepére már mindenki tudta: ha nem indulnak el, meghalnak. Ekkor két fiatal, Nando Parrado és Roberto Canessa vállalkozott a lehetetlenre. Tíz napon át rendületlenül gyalogoltak, másztak, küzdöttek a végtelen hegyeken át, megfelelő ruházat és felszerelés nélkül, mínusz fokokban, a halál árnyékában.

Végül egy chilei pásztorral találkoztak, aki értesítette a hatóságokat. Néhány nappal később helikopterek jelentek meg a hómező fölött – és 72 nap után véget ért a pokol. A fedélzeten utazó 45 emberből 16 tért vissza az életbe.

A túlélők, akik soha nem felejtettek

A világot sokkolta a hír, amikor kiderült, hogyan, milyen körülmények és milyen megpróbáltatások közepette maradtak életben. A szenzációhajhász újságcikkek „kannibál rögbiseknek” titulálták őket, de az igazság ennél sokkal mélyebb, árnyaltabb és szomorúbb volt. A túlélőknek évekbe telt feldolgozni a történteket: könyvek, interjúk, dokumentumfilmek születtek, és mind azt próbálták megérteni, mit jelent embernek maradni az embertelenség közepette.

A túlélők élete végéig kapcsolatban maradtak Sergio Catalánnal, a chilei pásztorral, akivel Canessa és Parrado a tíz napos küzdelem után először találkozott, és aki értesítette a hatóságokat, sőt, hálából ők fizették ki az idős embernek a csípőprotézis műtétjét 2007-ben.

A történet azóta több feldolgozást is kapott – köztük a legismertebb a hollywoodi Alive (Életben maradtak, 1993) és most Bayona filmje, a Society of the Snow (A hó társadalma), amely először meséli el spanyolul, az ő nyelvükön, az ő szemszögükből. A film 2023-as Velencei Filmfesztiválon való bemutatójára nemcsak a rendező és a szereplők jöttek el, de Parrado és Canessa is tiszteletüket tették.

Az Andok csodája nem a természetfeletti túlélésről szól, hanem a közösség erejéről. Arról, hogy az ember a lehetetlent is képes elviselni, ha másokért teszi. A hó birodalmában, ahol a világ szabályai megszűnnek, ezek a fiúk új törvényeket írtak: az élet törvényeit. És bár a hegy 72 napra elnyelte őket, amit ott tanultak, örökre velük maradt – és velünk is.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: