Csak egy kislány élte túl a tragédiát

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 17. 10:30
Most először szólalt meg egy 26 évvel ezelőtti repülőgép-baleset egyedüli túlélője. Cecilia Crocker elmondta: állandóan azon töpreng, miért pont ő maradt az élők sorában.
Bors

Cecilia Crocker volt az egyetlen túlélője annak a balesetnek, amikor 1987-ben Detroit közelében lezuhant egy utasszállító gép. A balesetben 154-en haltak meg, és egyedül az akkor négyéves Cecilia maradt életben. A most harmincéves nő most először beszélt a repülőgép-szerencsétlenségről.

— Mindennap gondolok a balesetre. Ha a tükörbe nézek, mindig eszembe jut, hiszen a lábamon és a karjaimon is maradtak hegek — mesélte Crocker. S hogyan tudta feldolgozni a vele történteket?

– Egy repülőgépet ábrázoló tetoválást csináltattam a csuklómra, hogy mindig emlékezzek az átélt borzalmakra. A testemet számtalan seb borítja, amelyeket én természetesen nem akartam — gondoltam, legyen rajtam valami olyan is, amit én szeretnék, ezért döntöttem a tetoválás mellett. A szüleimet és a testvéremet is elvesztettem a balesetben, és egyfolytában azon gondolkodom, hogy miért pont én éltem túl, és miért nem ők vagy bárki más — folytatta a túlélő.

Cecilia egyébként azóta is gyakran ül repülőgépre.

— Nem félek a repüléstől. Ha egyszer történt velem valami szörnyűség repülés közben, akkor még egyszer nem fog. Vagy legalábbis valószínűtlen.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.