A szeretet misszionáriusa, a szegények szolgálója: Teréz anya küzdelmekkel teli valódi élete

Teréz anya halálának évfordulóján, szeptember 5-én arra a rendkívüli nőre emlékezünk, aki alázatos életével millióknak mutatott példát. 1910-ben, a macedóniai Szkopjében született (amely akkor az Oszmán Birodalomhoz tartozott) Anjezë Gonxhe Bojaxhiu néven. Már gyermekkorában érezte az elhívatást, hogy életét Istennek szentelje, végül 18 évesen elhagyta otthonát, hogy misszionárius legyen. A Loretói Nővérek rendjéhez csatlakozott, majd Indiába utazott, ahol élete nagy részét a szegények szolgálatának szentelte.

Teréz anya csodái és a lelki sötétség

Nagy út vezetett Szkopjéből az igazi fordulópontig, amely 1946-ban érkezett el, amikor egy vonaton utazva belső hívást érzett: el kell hagynia a kolostor kényelmét, és a legszegényebbek között kell élnie, hogy szolgálja őket. A hagyományos habitust, a rend öltözékét egy egyszerű, kék szegélyű fehér szárira cserélte, amely a szegénység és az odaadás jelképe lett. Így született meg a világ számára Teréz anya, a Kalkuttai Szeretet Misszionáriusai rendjének alapítója.

Bár a világ számára Teréz anya egyértelműen a fény és a remény forrása volt, belső élete rendkívül mély és fájdalmas küzdelmekkel telt. Élete utolsó 50 évében a hit „sötét éjszakáját” élte meg, gyakran úgy érezve, hogy Isten elhagyta őt.

Leveleiben gyóntatójának bevallotta: „Hol van a hitem? Még a mélyben is... semmi más, csak üresség és sötétség.” Ez a lelki magány és szenvedés volt az, amely még szorosabban összekapcsolta őt a szegények magára hagyatottságával és fájdalmával, miközben rendíthetetlenül folytatta a munkáját.

A nyilvánosság számára azonban a csodák egyértelmű jeleket mutattak. Az 1969-es, róla készült dokumentumfilm forgatásán, a gyenge fényviszonyok ellenére, a felvételek fantasztikusan sikerültek. A film készítője, Malcolm Muggeridge ezt „isteni fénynek” tulajdonította, és ez a tapasztalat hozzájárult a saját katolikus hitre téréséhez. Később, Teréz anya szentté avatási eljárása során, két gyógyulási csodát is elismertek, megerősítve az anya közbenjáró erejét.

Nobel-díj és örök érvényű üzenet

Teréz anya munkásságát a világ is elismerte. 1979-ben Nobel-békedíjat kapott a szegénység és a nélkülözés leküzdéséért tett erőfeszítéseiért. A díjkiosztó ünnepségen lemondott a gálavacsoráról, és kérte, hogy a pénzt adják a szegényeknek.

A legemlékezetesebb pillanat azonban az volt, amikor megkérdezték tőle, mit tehetünk a békéért. Röviden és egyszerűen válaszolt: „Menj haza, és szeresd a családodat.” Ezzel a pár szóval egyértelművé tette, hogy a szeretet a mindennapokban, a legkisebb tettekben születik meg.

Már Teréz anya halálát is a hit csodájaként élték meg, a Nobel-békedíjas asszony ugyanis pont Xavéri Szent Ferenccel (a jezsuiták társalapítója, aki szintén Indiában végzett missziós munkát) közös ünnepnapon, szeptember 5-én hunyt el. Az indiai kormány hálája jeléül állami temetést rendezett a számára, amelyre a világ minden tájáról érkeztek gyászolók. A szívproblémákkal küzdő apáca utolsó heteit a nővérei körében töltötte, mielőtt elköltözött a földi létből.

Bár élete során kritikák is érték a szent életű apácát – például az egészségügyi ellátás minőségével vagy a politikai kapcsolataival kapcsolatban –, öröksége vitathatatlan. Teréz anyát 2003. október 19-én, a missziós világnapon avatta boldoggá II. János Pál pápa, majd 2016. szeptember 4-én Ferenc pápa szentté avatta.

A Szeretet Misszionáriusai ma is a világ legszegényebbjeit szolgálja. Teréz anya hitt abban, hogy a legkisebb dolgokat is nagy szeretettel kell tenni. A szentté avatott nő, aki élete végéig kereste az Istent a sötétségben, örök példája annak, hogy a valódi hit nem az érzések, hanem a cselekedetek és az odaadás kérdése. Halálának évfordulója alkalmából emlékezzünk erre az inspiráló üzenetre.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: