
Minden állatövi jegynek megvan a maga erőssége és gyengesége a kínai asztrológiában, ugyanakkor kétségtelen, hogy három jegy mintha többet kapott volna az univerzumtól, mint a többiek. Ők a kínai horoszkóp aduászai: a legszerencsésebb, környezetüket leginkább formáló, legerőteljesebb jegyek.
Sárkány
Nem véletlenül szerepel annyi keleti ábrázoláson ez a mitikus lény: a szerencsét és az erőt egyaránt képviseli. A Sárkány éve szülöttei okosak, karizmatikusak, határozottak, eltökéltek. olyan vezetők, akire mindenkinek szüksége van, és amilyen csak 12 évente születik. Nem riadnak vissza a kihívásoktól, és keményen dolgoznak, hogy elérjék a céljaikat.
Tigris
A kínai asztrológiában a Tigris a bátorságot, a sármot és a hatalmat szimbolizálja. E jegy szülöttei kitűnnek a tömegből: ők azok, akik nem rettennek vissza semmitől, ha döntések meghozataláról van szó, vakmerőség jellemzi őket. Ráadásul magabiztosságot sugárzó személyiségüknek köszönhetően szinte mágnesként vonzzák maguk köré az embereket.
Majom
Talán elsőre úgy tűnhet, hogy a Majom nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, amit érdemelne, ha az állatövi jegyekről van szó, pedig egyike a legerősebbeknek. Mindez annak köszönheti, hogy az intelligenciát, a furfangot alkalmazkodóképességgel ötvözi. Olyan helyzetekben működik a legjobban, amikor gyorsan kell lépni: pillanatok alatt átlátja ugyanis a helyzeteket, és képes a megfelelő döntést meghozni anélkül, hogy túlzottan sokáig mérlegelgetne. Ráadásul gyorsan alkalmazkodik a változásokhoz is, így kerülhet ki egy látszólag vesztes szituációból is győztesen. Ráadásul kiváló kommunikációs készségekkel rendelkezik, így mindenkivel megtalálja a közös hangot.
Születési éved határozza meg, mi jellemző rád a kínai asztrológia szerint. Mutatjuk, mely évekhez mely állatjegy tartozik.
Patkány: 1948, 1960, 1972, 1984, 1996, 2008, 2020
Bivaly: 1949, 1961, 1973, 1985, 1997, 2009, 2021
Tigris: 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010, 2022
Nyúl: 1951, 1963, 1975, 1987, 1999, 2011, 2023
Sárkány: 1952, 1964, 1976, 1988, 2000, 2012
Kígyó: 1953,1965,1977,1989,2001,2013
Ló: 1954, 1966, 1978, 1990, 2002, 2014
Kecske: 1955, 1967, 1979, 1991, 2003, 2015
Majom: 1956, 1968, 1980, 1992, 2004, 2016
Kakas: 1957, 1969, 1981, 1993, 2005, 2017
Kutya: 1958, 1970, 1982, 1994, 2006, 2018
Disznó: 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.