Az összetört szívek hónapja? 3 csillagjegy most nem lesz szerencsés a szerelemben

csillagjegy
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 17. 14:30
Mit ígérnek az égiek? Ha a szerelemben nem is, ez a 3 csillagjegy az élet más területén azért szerencsés lehet augusztusban.

Míg egyes jegyek szerencsések lehetnek a szerelemben idén augusztusban, a következő három csillagjegy számára inkább másra érdemes összpontosítani a hónap hátralévő részében.

A csillagjegyek szülöttei számára az augusztus a biztos érzelmi, lelki stabilitást ígéri /
3 csillagjegyet most elkerül a szerencse a szerelemben - Fotó: Cinemanikor /  Shutterstock 

3 csillagjegy, akiknek most önmagukra kell fókuszálniuk

Szűz

Eljött az önvizsgálat ideje, hogy felkészülj az új fejezetre. Ez nem igazán romantikus energia, de amit most magadért teszel, az előkészíthet egy számodra valóban megfelelő párkapcsolatot. A lassítás, az önreflexió és a visszavonulás most sokat segíthet, ez az időszak a gyógyulásról szól, így lehetőséget kapsz arra, hogy belül dolgozz magadon és feloldj régi mintákat. Eközben a Mars az önértékelés területét aktiválja, emlékeztetve, hogy ne érd be kevesebbel annál, mint amit megérdemelsz.

Kos

Nem túlzás azt mondani, hogy mostanában elég nagy próbatételeken mész keresztül, így most nem a kapcsolatokra kell koncentrálnod, hanem magadra. Az égiek most arra ösztönöznek, hogy lelassíts és a saját életedre figyelj. Jó hír viszont, hogy a Rákban járó Vénusz a 4. házadat, az otthon és család területét aktiválja a hónap nagy részében, így örömmel fordulhatsz befelé, az otthoni meghittség felé. Ami a romantikát illeti, talán a következő hónap jobban alakul a helyzet!

Bika

Számodra ez a hónap a gyógyulás és az önvizsgálat lehetőségét hozza. Bár ez összességében pozitív, a szerelem szempontjából kevésbé kedvező. Bármennyire is szeretnél párt, most jobban jársz, ha egy időre háttérbe helyezed a randizást, és inkább belső munkát végzel. Augusztusban sok felismerést tehetsz a gyermekkori sebeiddel, tudattalan mintáiddal és alapvető hiedelmeiddel kapcsolatban. A feladatod most az, hogy feldolgozd  ezeket a tanulságokat – ne pedig egy új kapcsolatban menekülj előlük.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.