A Firenze-, más néven Stendhal-szindróma intenzív esztétikai élmények, például műalkotások vagy műemlékek megtekintése során, illetve hatására alakul ki, és olyan fizikai tünetekkel jár együtt, mint a szédülés, gyengeség, szapora szívverés, ájulás közeli állapot vagy tényleges ájulás. Közismertebb nevét a népszerű olasz városról kapta, hiszen számtalan ide látogató turista számolt be az évtizedek során különféle testi tünetekről, melyeket a reneszánsz műalkotások idéztek elő. Könnyen gondolhatnánk, hogy a jelenség valamiképpen a modern élet következménye, ám a szindróma gyökerei egészen régre nyúlnak vissza. A Fanny magazin cikkében szakértőket is megkérdezett a jelenségről.
A francia író dokumentálta először
A Stendhal-szindróma, vagyis az eredeti elnevezés nem véletlen: Marie-Henri Beyle, vagy ahogy a legtöbben ismerjük, Stendhal élményei ihlették, aki az 1817-ben megjelent Róma, Nápoly és Firenze című útikönyvében értekezett arról, hogy utóbbi városban, a Santa Croce templomban, Volterrano egyik szobrának láttán elájult, majd amikor elhagyta a múzeumot, még mindig heves szívdobogást tapasztalt, és gyengének érezte magát.
Több mint száz évvel később, Graziella Magherini, a firenzei Santa Maria Nuova kórház pszichiátriai osztályának vezetője összesen 106 ilyen, és ehhez hasonló esetet foglalt össze 1979-ben napvilágot látott La Sindrome di Stendhal című könyvében. Az olasz pszichiáter ugyanis többször is kezelt olyan személyeket, akik szinte sokkos állapotba kerültek a világszerte ismert műalkotások láttán. A fogalom elterjedését neki köszönhetjük, azt viszont fontos kihangsúlyozni, hogy bár egy szakember írta le a jelenséget, amit azóta számtalan pszichológus és ideggyógyász is dokumentált, a Firenze-szindróma nem egy mentális betegség, inkább egyfajta reakció. Mindezt az is megerősíti, hogy a pszichoszomatikus állapot nem szerepel a pszichiátriai diagnózisok hivatalos kézikönyvében.
A Firenze-szindróma főként azokat érintheti, akik nagymértékben rajonganak a művészetek iránt, ebből kifolyólag már a látogatás előtt felfokozott hangulatba kerülnek, és izgatott várakozással érkeznek nyaralásuk helyszínére. A messzi országokból utazóknál a kialvatlanság és a jetlag is közrejátszhat abban, hogy a szervezet nem várt tüneteket produkál.
– Az agyunkban található limbikus rendszer az érzelmek feldolgozása mellett az emlékek tárolásáért, a stressz szabályozásáért, a motivációért és túlélésért is felelős.
Ha viszont ez a terület a külső ingerek és az intenzív élmények hatására túlzottan aktiválódik, miközben a jutalmazásban szerepet játszó dopamintermelés is megugrik, az agy nem lesz képes megfelelően irányítani az érzelmi válaszokat.
Ennek következményeképpen jelenhetnek meg a pszichoszomatikus panaszok – részletezi Dr. Dombovári Magdolna neurológus szakorvos, szomnológus, alvásszakértő. – Érdemes szót ejteni a prefrontális kéregről, vagyis a homloklebeny elülső részéről is, amely a logikus gondolkodás legfőbb agyterülete. Normál esetben ez a terület hozzájárul az érzelmek kontrollálásához, méghozzá azáltal, hogy bizonyos szinten legátolja őket, egy várva várt múzeumi élmény során azonban könnyen túlaktiválódhat, az irányítás pedig a tudatos gondolkodással szemben az érzelmi agy vezérlése alá kerülhet.
A szakértő azt is hozzátette, szenzoros túlterhelés akkor jöhet létre, amikor az idegrendszerbe érkező túl sok vizuális inger mellé egy esetlegesen kialvatlanság is társul, ebből kifolyólag pedig a homloklebeny nem képes megfejelően működni.
A különféle művészeti ágak az idők kezdete óta nagy hatással vannak az emberekre, nem véletlen, hogy leggyakrabban a festészet és a szobrászat váltja ki a művészetkedvelők körében a Firenze-szindrómát. A képi ingerek ugyanis erőteljesen képesek hatni az emberi agyra, amely alapvetően is kifejezetten vizuális beállítottságú. Ezért is történet meg, hogy egy kiállítás alatt, amikor egymás után érik a látogatót az intenzív ingerek és élmények, az arra fogékonyak akár szépségsokkot is kaphatnak.
– Ezek valójában extatikus ingerképződések, aminek lényeges feltétele az egyéni fogékonyság – teszi hozzá a neurológus szakorvos. – A művészet sokszor vizuálisan hat: amikor látunk valamit, az a szemünkön, majd a látópályán keresztül bejut a nyakszirtlebenybe, ahol az agy látóközpontja található. Itt dolgozódnak fel az észleléseink, és itt történik meg a tudatosulás is. Érdemes tudni azt is, hogy a látóközpont kapcsolatban áll a korábban említett limbikus rendszerrel, amely az érzelmeink feldolgozásában játszik szerepet. Ez a kapcsolat teszi lehetővé, hogy a művészet személyes élménnyé váljon, vagyis mindenki egy kicsit másképpen élje meg a látottakat. Egyesek mély és felkavaró érzéseket, mások örömet és boldogságot, míg szintén mások a Firenze-szindróma fizikai tüneteit tapasztalhatják meg.
Múzeumi fáradtság-szindróma
Érdekes lehet megemlíteni a téma kapcsán azt a jelenséget is, amikor egy múzeumi látogatás során fizikailag vagy mentálisan kimerülünk. Ez a fáradtság jellemzően a túl sok információ, a színek és formák sokasága, az akár több órás séta, a zsúfoltság, a túlságosan változatos vagy éppen ellenkezőleg, a nagyon egyhangú tárgyak és alkotások szemrevételezése nyomán alakul ki. A múzeumi fáradtság-szindrómát átélők figyelme ilyenkor lankad, kevésbé tudják befogadni az újabb és újabb kiállítási elemeket, ezzel párhuzamosan egyre inkább csökken az érdeklődésük. Jellemző panasz lehet a fej-, szem-, derék-, hát- és nyakfájás, az állóképesség csökkenése, a koncentrációs nehézség, a türelmetlenség és az ingerültség is.
Nem véletlenül nevezték el ezt a betegséget Firenze városáról, nézd meg mennyire gyönyörű:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.