Utazási pszichózisok – veled is megtörténhet, hogy ennyiféle őrület keríthet hatalmába utazás közben

Szindrómák, pszichózisok, amelyeket utazás során megtapasztalhatsz

A Stendhal-szindróma

Kerített már hatalmába valaha is olyan furcsa érzés egy-egy gyönyörű műalkotás szemlélése során, hogy mindjárt elájulsz, a lábadból kifut az erő, felgyorsul a szívverésed, hallucinálsz, elveszíted a tájékozódási képességedet, vagy egyszerűen csak elsírod magad? Most felvetődhet benned a kérdés: tényleg lehet a művészet olyan gyönyörű, olyan magas fokú, hogy megbetegítse az embert és pszichózist okozzon?

Valóban, az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott és nemzetközileg elfogadott kiadványában, a Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében nem szerepel ilyen mentális rendellenesség, ez azonban nem akadályozta meg "tettében" azt a művészet kedvelő látogatót, aki 2018-ban a firenzei Uffizi Képtárban Sandro Botticelli mesterművét, a Vénusz születését csodálta, hogy szívrohamot kapjon.

A jelenséget Stendhal-szindrómának nevezik a híres francia íróról, Stendhalról, aki 1817-es itáliai körútján tapasztalta meg ezeket a kellemetlen tüneteket, amikor a firenzei Santa Croce bazilikába látogatott – ahol olyan egyetemes nagyságok alusszák örök álmukat, mint Michelangelo, Galilei, vagy Macchiavelli – és egyfajta katartikus élményt tapasztalt, amely meghatottsággal, extázissal, szívdobogással, és ájulás körüli érzéssel párosult.

Noha a pszichológia máig vitatja, hogy létező betegség-e a Stendhal-szindróma, Firenze legrégebbi, de máig működő kórháza, a Santa Maria Nuova orvosai jól ismerik azokat a turistákat, akik sürgős orvosi ellátásra szorulnak, miután egy-egy kimerítő, művészettel átitatott városnézés után szédüléssel, tájékozódási zavarral kerülnek be a kórházba. Egyébként ez az a kórház, ahol annak idején Leonaro da Vinci is feltérképezte az emberi test anatómiáját.

A Párizs-szindróma

Mintha csak a Stendhal-szindróma ellentéte lenne, a Párizs-szindróma a kulturális sokk egy olyan súlyos formája, amikor a városba látogató ember mély csalódottságot él meg, úgy érzi, hogy a város nem az, amire számított.

Jóllehet, ezt a kórságot elsősorban japán turistáknál figyelték meg, körükben a legmagasabb a Párizs-szindróma tüneteivel – akut téveszme, hallucináció, üldöztetés, előítélet, agresszió, ellenségesség érzése, szorongás, illetve izzadás, hányás – orvoshoz került esetek száma.

Okai több dologra is visszavezethetők, mint például a nyelvi akadályok, a kulturális különbségek, Párizs idealizálása, illetve a hosszú repülőút után jelentkező jetlag, illetve kimerültség.

2004-ben Mario Renoux, a Francia-Japán Orvosi Szövetség elnöke egy cikket írt a jelenségről a francia Libération című újságban, amelyben érdekes megvilágításba helyezte a szindróma kialakulását, amely felelősévé a médiát és a turisztikai reklámokat tette.

Ebben kiemelte, hogy a magazinok gyakran úgy festik le Párizst, mint egy olyan helyet, ahol még az utca emberei is egytől egyig modellek, ahol minden nő a legnagyobb divatmárkák ruháit viseli, miközben a valóságban sem Van Gogh-ok, sem modellek nem szaladgálnak a francia főváros utcáin.

A Jeruzsálem-szindróma

És innen már csak egy ugrás Jeruzsálem, pontosabban a Jeruzsálem-szindróma, amely egy, a szent városban megtapasztalt vallási fókuszú pszichózis, amelyeket Jeruzsálem városának látogatása vált ki. Nem kizárólag egy vallásra vagy felekezetre jellemző, hanem észlelték zsidók, keresztények és muszlimok körében is.

A Jeruzsálem-szindróma szintén nem szerepel a Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében, ennek ellenére számos esetet feljegyeztek, amely a betegséghez, illetve magába a városba, Jeruzsálembe érkezéshez köthető.

E szindróma mértéke jelentkezhet a legenyhébb formában, amikor valaki, aki korábban kiegyensúlyozottnak tűnt, jeruzsálemi látogatása során intenzív vallási pszichózist él át, majd miután elhagyja a várost, a tünet megszűnik. Ugyanakkor korábbi pszichotikus betegség miatt is kialakulhat a szindróma a szent városba érkezéskor, akik már eleve küldetéstudattal érkeztek oda.

Gyakran előfordul például hogy az érintett személy fontos történelmi vallási személyiségnek gondolhatja magát, vagy fontos vallási eszmék vagy elképzelések befolyásolhatja (például a Messiás eljövetelének vagy Krisztus második eljövetelének előidézése).

Ugyanakkor vitatott, hogy ezek a viselkedések konkrétan Jeruzsálem meglátogatásából fakadnak-e, mivel hasonló viselkedést figyeltek meg más vallási és történelmi jelentőségű helyeken, például Mekkában és Rómában is.

Amikor csak a Wanderlust-szindróma kerít hatalmába

Nyilván mindannyiunkat megérintett már egy-két különlegesebb helyszín, akár művészeti, akár kulturális, vagy egzotikus sajátossága, történelmi jelentősége miatt.

Én is több esetben éreztem hasonlót, legyen szó az iráni Peszepoliszról, amikor a legendás romváros feltűnt előttem, én pedig úgy éreztem, hogy minden erő kifut a lábamból, szinte elsírtam magam, hiszen sosem gondoltam volna, hogy egy ennyire elzárt világban valaha is láthatom azt a fenséges várost, amelyet Nagy Dareiosz építtetett és Nagy Sándor pusztított el.

De hasonló érzés kerített hatalmába, amikor a wittembergi vártemplom kapuja előtt álltam, és láthattam azt a „fadarabot", amelyre 1517. október 31-én Luther Márton kitűzte 95 pontos tételét, az esemény pedig megváltoztatta a történelem menetét.

Nem gondolom azonban, hogy e megtapasztalások miatt bármelyik szindrómában is szenvedtem volna, egész egyszerűen csak szeretem átérezni azt az élményt, megszerezni az a tapasztalatot, amelyet ezek az utazások nyújtanak. Amiért az ember szeret utazni.

Amikor csak a Wanderlust-szindróma, közérthetőbb nevén az utazhatnék kerít hatalmába.