Rossz a fizetés, bunkó a főnök? Így lehetsz boldog egy lehetetlennek tűnő munkahelyen a szociálpszichológus szerint

Millió-, ha nem milliárdszámra dolgoznak olyan emberek a világon, akik ki nem állhatják a munkahelyüket. A Föld aktív korú népessége nagyjából 5,3 milliárd főre tehető, és hogy ebből arányaiban hányan szidhatnak legalább egy valamit az állásukkal kapcsolatban, elég csak arra gondolnunk, mi hány negatív szót hallunk az ebédlőben nap mint nap. Az internetet elárasztják a munkaundorral kapcsolatos mémek, és számtalan komikus közkedvelt témája a kiégés. Humort formálunk a keserűségből, mert úgy könnyebb feldolgozni azt, ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogyan fordíthatunk legjobban az előnyünkre egy adott helyzetet. Jóllehet, az alkalmazotti beosztásban dolgozók kevés nekik szóló forrásból inspirálódhatnak, éppen ezért is hiánypótló Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus Boldogan a munkahelyen című önfejlesztő könyve, amely mankóként segíti az olvasót abban, hogyan tehet a saját boldogságáért a munka világában. A szakember a Bors olvasóinak is adott némi ízelítőt. Interjú!

Kezdjük az elején. Milyen tényezőktől függ a boldogságunk egy munkahelyen?

Leginkább attól, hogy mi magunk mit teszünk érte. Lehet, hogy borzasztó sok pénzt keresünk, csodálatos a főnökünk, remek a közösségünk, fantasztikus helyen van a munkahelyünk, és álmaink feladatait csináljuk, de az esetek többségében mindez nem áll össze, és akad egy vagy több olyan pont, amely nem megfelelő. Olyankor négy kulcsterületet kell feltérképeznünk önmagunkban és a környezetünkben, hogy rájöjjünk, mi mit tehetünk a saját boldogságunkért. Fennállhat például olyan helyzet, hogy nagyon sokat kapunk, de nem tudunk fejlődni. Ha beleragadunk ebbe, egyrészről kiéghetünk, másrészről senkinek sem kellünk később a piacon. A négy területet sorra véve ezt könnyen észrevehetjük és változtathatunk.

A könyved erre a négy kulcsterületre épül. Melyek ezek?

Az önismeret, a társas kapcsolatok, a fejlődés, és a változás.

Már magából a felsorolásból kitűnik, hogy egyik következik a másikból...

Tökéletesen látod. Először meg kell erősítenünk az önismeretünket, hogy a társas kapcsolatainkban fejlődni tudjunk. Ezek a kapcsolatok egyfajta edzőteremmé válnak a számunkra, mert ha résen vagyunk, és megfigyeljük a különféle torzításokat, mások kommunikációját, a testbeszédeket, rengeteget tudunk tanulni, ezzel továbblépve a fejlődési fázisba. Ha pedig az új ismereteket és információkat sikeresen beépítjük a működésünkbe, elindulhat egy változás. A változással az önismeretünk is formálódik, miközben ismét új dolgokat tanulunk, és ezzel újraindul a kör.

A munkahelyi boldogságot tehát az jelenti, ha növelhetjük az önismeretünket, gyakorolhatjuk a társas kapcsolódást és szakmailag fejlődhetünk?

Alapvetően ezekből kell kiindulnunk, és a folyamat során megfigyelnünk azt, hogy számunkra jó irányban haladnak-e a dolgok. Ha nem, akkor úgy kell változtatnunk, hogy boldogabbak legyünk. Nem kell, hogy minden a legjobb legyen. Ha már úgy érezzük, hogy a munkahelyünk elég jó, és elég boldogok vagyunk, az már siker!

A fejlődési lehetőségek és a társas kapcsolatok vitathatatlanul fontosak, de megélni nem feltétlenül lehet belőlük, a megélhetés pedig mindenhol, de a magyarokat tekintve kiváltképp kardinális kérdés. Hogyan található meg az arany középút?

Az anyagiak esetében fontos számításba vennünk azt, hogyha jól keresünk, de a pénzünk nagy részét elköltjük terapeutára vagy egy kocsmában, mert annyira elkeseredettek vagyunk és olyan nagy bennünk a feszültség, máris nem érte meg olyan jól keresni. Nem beszélve arról, hogy a pénz csak bizonyos pontig ad boldogságot; három hónap után az ember már nem érzi, ha emeltek a fizetésén. Ugyanakkor van az a lelki veszteség, amit semmilyen fizetés sem tud honorálni, és ha valakinek a munkája a társas kapcsolatai rovására is megy, azokat sem tudja pénzzel visszahozni. Rajtunk áll, hogy megtaláljuk az arany középutat, ezt azonban nehezíti, hogy illúziókkal csapnak be minket. Sok tizenéves azt hiszi, hogy milliárdos startup-vezetőnek kell lennie, mert hasonló példákat nagyít fel előttük a média. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki ilyen, vagy mindenkinek ilyennek kell lennie. Rengeteg a példa arra, hogy valaki ilyen illúziók miatt vált munkát, majd visszatér, mert rájön, hogy nem feltétlenül jobb máshol. És ez már nemcsak az anyagiakra vonatkozik, hanem a munkahelyi környezetre, a társas kapcsolatokra és a fejlődési lehetőségekre is. Persze körülnézni mindig érdemes a piacon, már csak azért is, mert szembesülhetünk vele, hogy máshol nem feltétlenül kapunk szabad kezet, rugalmas munkaidőt, vagy elég pénzt.

Mégis van az a helyzet, amikor a váltás a legjobb opció...

Igen, de ezt a döntést tudatosan kell meghoznunk, számos kérdést feltéve önmagunknak. Ha valami rossz nekünk, az miért rossz? Ha például a főnökünket tartjuk rossznak, figyeljük meg, hogy milyen okból érezzük így. Ha megvan a válasz, gondoljuk át, hogy valóban az-e a helyzet. Például ha agresszívnek véljük, tegyük fel a kérdést: valóban agresszív, vagy csak mi érezzük így? Utána bontsuk le, hogy mit jelent számunkra az agresszió. Kiabál, esetleg követelőzik? Vagy csak dinamikusan viszi előre a csapatot, aminek köszönhetően mi teljesítünk a legjobban a cégnél. Ezek után feltehetjük magunknak a kérdést, hogy olyan ember mellett akarunk-e dolgozni, akitől nagyobb teher alatt ugyan, de sokat tanulhatunk, vagy inkább nyugodtabb közegre vágyunk? Ha megvan a válasz, máris nőtt az önismeretünk, és ha utóbbi a cél, valóban érdemes elgondolkodnunk a váltáson. Ha viszont az előbbi, akkor már motiváltabban megyünk másnap munkába, mert változik a nézőpontunk és a hozzáállásunk. Ennél fogva javulhatnak a munkahelyi kapcsolataink, elkezdhetünk tanulni és fejlődni, és máris bekövetkezik egy pozitív változás, aminek következtében boldogabbak leszünk.

A „rossz” főnök példájánál maradva, mi a helyzet akkor, ha nem a jellemével van gondunk, hanem mert úgy érezzük, nem tudunk vele együtt dolgozni?

Ilyen helyzetben is az első lépés, hogy felismerjük ennek az okát. A mikromenedzselése zavar, esetleg hogy nem foglalkozik velünk? Ha például az előbbi, nekünk kell megpróbálnunk teret nyerni, feladatokat magunkhoz ragadni, proaktívnak lenni. Sok dologhoz azért nem jut el az ember, mert ő maga nem teszi meg a lépést, amire szükség lenne, pedig a vezetők sok esetben szeretik a proaktivitást. Mi bajunk lehet, mit veszíthetünk vele? A válasz, hogy semmit. A főnököt is lehet kezelni, beosztottként is lehet dolgokat irányítani, folyamatokat átalakítani, csak észre kell venni, hogy a közvetlen környezetünkben mire van ráhatásunk.

Tökéletesen összefoglaltad, hogyan tehetjük a saját fejlődésünk eszközévé a munkahelyünket. De hogyan aknázhatjuk ki igazán ezeket a lehetőségeket?

Ha például egy vezető mellett dolgozunk, akinek nehéz feladatokkal kell megbirkóznia, akkor komoly döntések folyamatát figyelhetjük meg, így a hibáiból is rengeteget tanulhatunk. 

Persze elbújhatunk egy tingli-tangli helyre, de akkor sosem fogunk fejlődni és változni, pedig a megtanultakat később más helyen, több pénzért, komolyabb pozícióban kamatoztathatjuk, még tovább fejlődve.

Így használhatunk ki tökéletesen egy munkahelyet...

Vicces, ahogy fogalmazol, mert a könyv eredeti címe is az volt: Használd ki a munkahelyed! Egy ilyen gyorsan változó világban nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tartsunk lépést, ne legyünk részesei a változásoknak, hiszen a természetben sem az él tovább, aki a legerősebb, legügyesebb vagy legszebb, hanem aki a legjobban alkalmazkodik a változásokhoz, illetve akinek innovatív gondolatai vannak. Előbbi a régi-új szabályok betartását jelenti, míg utóbbi a fejlődés dinamikáját. Mindkettőre szükség van, mondhatni úgy kell fejlődnünk, hogy közben stabil maradjon, amit innováltunk.

A könyvedben a stabilitást a mindennapi munka egyfajta erőforrásaként írod le. Mit jelent ez pontosan, illetve egy állás ezen és az anyagi erőforráson túl milyen más erőforrást és értéket jelenthet még, ami hozzájárulhat a boldogságunkhoz?

A munkahelyi stabilitás a magánéletünkre is kihat, ilyen értelemben jelenthet erőforrást, csak úgy, mint a társas kapcsolatok, amelyek emberi, azon keresztül pedig érzelmi erőforrást adnak. Ez utóbbit szintén kamatoztathatjuk a magánéletünkben. Ha pedig megtaláltuk, amit csinálni szeretünk, az nap mint nap feltölthet minket, miközben különböző értékekkel gazdagodhatunk. A könyvben például említek egy taxist, aki egyszer elmondta, hogy mindennap leül mellé a világ egy szelete. Szállít rendezőt, sebészt, festőt, rendőrt, és mindenki kifejti neki, hogy a saját szemszögéből milyen az élet, a taxisnak pedig nagyobb rálátása nyílik a világra. De az is érték, ha valaki a munkahelyünkön rávilágít arra, hogy valamiben fejlődtünk; ilyenkor szembesülhetünk vele, hogy képesek vagyunk a változásra, valamint az érdekeinket is magabiztosabban képviselhetjük egy értékelésen.

Szóba hoztad a magánéletet, és ezzel el is érkeztünk a munka és a magánélet kapcsolatához. A boldogságunkat milyen szinten befolyásolja a kettő egyensúlya?

Én a munka és a magánélet összeillesztésében, integritásában hiszek, hiszen egyes magánéleti tényezők elkerülhetetlenül belefolynak a munkába, és vice versa. A lényeg, hogy jól integráljuk egyiket a másikba. Ideális esetben a munkahely a magánélet főpróbája, ugyanis bármilyen változás ér minket a munkahelyünkön, az a lelki ellenálló képességünket növeli, ami a magánéletünkben hasznos lehet. Itt is ki kell azonban emelni, hogy fontos a tudatosság, hogy észrevegyük, nekünk mi és hogyan jó. Szerencsére a mai beosztottak már sokkal tudatosabbak, több pszichológiát olvasnak, sokkal több információ jut el hozzájuk, és egészen mást akarnak. Nem biztos, hogy hagyják kifacsarni magukat, hogy három évvel később előléptessék őket. Inkább boldogok akarnak lenni, és ha valami hiányzik nekik, azt az élet más területén megszerzik. Ha úgy érzik, túlságosan a fejükre nő a munka, könnyebben váltanak.

A könyvedben gyakorlati tanácsokat is megfogalmazol a munkahelyi boldogság növelésére. Mit tehetünk még az önismeret, a társas kapcsolatok és az alkalmazkodás képességének fejlesztésén, valamint a fejlődési lehetőségek kiaknázásán és a proaktivitáson kívül?

Hogy értelmet adunk a munkánknak. Ha posztokat kell készítenünk, gondoljunk arra, hogy szórakoztatunk, esetleg tájékoztatunk; ha tanítunk, akkor a jövőért dolgozunk; ha kertészek vagyunk, akkor élőlényeket gondozunk és esztétikai élményt hozunk létre. Sokatmondó a két kőműves anekdotája, amikor munka közben megkérdezik őket, mit csinálnak. Az egyik azt válaszolja, hogy téglákat rak egymásra, míg a másik, hogy katedrálist épít. Végső soron mi vagyunk, akik értelmet adunk a munkánknak, ahogy annak minősége is tőlünk függ. Egy feladatot végezhetünk jól és rosszul, de ha jól csináljuk, az a saját minőségünkről árulkodik. A jó minőség sikerélményt hoz, a sikerélmény pedig boldogságot és motivációt. Ehhez viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy a helyünkön vagyunk-e, nemcsak a munkahelyet, hanem a pozíciónkat is tekintve. Ahogy az elégedettséget meg lehet élni, úgy azt is, ha már nagy ránk egy kabát.

Mi a helyzet akkor, ha valaki teljesen vakon van e-tekintetben, és jóformán azzal sincs tisztában, hogy neki mi lenne jó? Ő eleve boldogtalanságra van ítélve?

Érdemes segítségül hívni az úgynevezett tranzakció-analízis eszközét, vagyis hogy miképp tekintünk a munkánkra és önmagunkra. Négy verzió van: mi rendben vagyunk és a munkahely is, mi igen, a munkahely nem, mi nem, de a munkahely igen, vagy sem mi, sem a munkahely. Utóbbi esetben érdemes segítséget igénybe venni, ha pedig a munkahelyünk nincs rendben, akkor végigmenni a korábban taglalt pontokon, hogy átlássuk, mivel van problémánk és tehetünk-e ellene. Ha arra jutunk, hogy velünk nem stimmel valami, és nem a munkahellyel van probléma, akkor vissza is tértünk az önismeret kérdéséhez. Ilyenkor önmagunkkal kell szembenéznünk, mert ha nem tesszük, azzal csak ártunk magunknak, még nehezebbé téve a helyzetünket, amitől még boldogtalanabbá válunk.

Kellő önismeret nélkül tehát nincs boldog munkahely?

Egyfelől így igaz, másfelől van, aki úgy csapja be magát, hogy a boldogság illúziójában él. De hogy ebből hogyan tud kilépni valaki, arra szolgáljon válaszul a könyv.