Ezo

Köztük vagy? Erre a négy csillagjegyre vár szakítás a napokban

Létrehozva: 2022.11.20.

A Jupiter egyenesbe fordul, de a Mars még mindig hátrál, ez pedig megkeveri a kártyákat a párkapcsolatokban.

Forrás: Pixabay

A bolygók jóvoltából úgy tűnik, a november 21-gyel kezdődő hét sem telik el konfliktusok és szakító csillagjegyek nélkül. A Jupiter, amely a bőség és szerencse bolygója, eddigi hátráló mozgásából ismét előre indul, azonban a Mars egészen január közepéig retrográd marad. Bár ilyenkor, az év végéhez közeledvén ritkán szakítanak a párok, de ez nem jelenti azt, hogy nem történhet tányértörés vagy olyan konfliktus, aminek szakítás lesz a vége. Különösen akkor, ha ilyen gondolatok már régóta motoszkálnak a fejedben. A Jupiter előre indulása a Halakban nemcsak a túlgondolásnak vet véget, hanem arra is emlékeztet, valójában milyennek kéne lennie a szerelemnek...

A négy csillagjegy, amely véget vet a kapcsolatának a héten:

Szűz

Ha voltak is tudatossággal és megértéssel teli pillanatok, az elmúlt időszakban hajlamosabb voltál a túlgondolkodás ciklusaiba kerülni, mint olyan helyzetben lenni, amikor felismered, milyen változtatásokat kell végrehajtanod. Ahogy a Jupiter egyenesbe fordul, képes leszel arra, hogy összeszedd a gondolataidat és a változásokhoz szükséges cselekedeteidet. Van olyan kapcsolat az életedben, amelyet el kell engedned? Másképp gondolkodtál róla, de még nem voltál biztos abban, hogy ez mit jelent? Ahogy a Jupiter által felszabadított energia ezen a héten megjelenik, úgy fogod látni, hogy a szakítás elkerülhetetlen.

Nyilas

Tűz jegyűként néha úgy érzed, vagy gyorsan döntesz, vagy túl sokáig vársz a cselekvéssel. Eddig úgy érezhetted, a kelleténél jobban összezavarodsz, amikor megpróbáltad meghozni a helyes döntést. A Jupiter azonban az uralkodó bolygód, ami azt jelenti, hogy az egyenesbe fordulásával nem csak, hogy minden ilyen gondolatot pontosan meg tudsz majd fogalmazni, de ebben az időszakban jobban fogod érezni magadat is. A Halakban egyenesbe forduló Jupiter azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy a kapcsolatod és az otthonod a bőség és ne a hiány helye legyen. Mindez a párkapcsolati státuszodban, sőt, akár a lakcímedben is változáshoz vezethet. Azonban nem minden szakítás szomorú, van, hogy néha békét hoz, mert tudod, hogy készen állsz a következő lépésre.

horoszkóp, csillagjegy, ezo, ezotéria, szakítás, válás, szerelem, Shutterstock illusztráció
Szétrobbantja a kapcsolatokat a heti bolygóállás Fotó: Shutterstock

Oroszlán

Bár szereted a nagy szerelmet, neked is szükséged van arra, hogy jól érezd magad az életben. Szükséged van arra, hogy ne csak különlegesnek érezd magad, hanem a párod is úgy lásson téged, ahogy senki más. Ez a mély lelki kapcsolatnak az az aspektusa, amire te valóban vágysz, de nem mindig adsz magadnak időt arra, hogy megtaláld. Mivel a Halakban járó Jupiter egyenesbe fordul, másképp fogod látni a dolgokat. Az nem a te hibád lesz, amikor rájössz, hogy a kapcsolataid nem igazán adták meg azt, amire igazán szükséged van. A Jupiter pontosan meg fogja mutatni, milyen típusú kapcsolatra van szükséged. Ahogy ez megtörténik, azonnal ki fogsz lépni abból a kapcsolatból, ami most nem felel meg számodra.

Vízöntő

A Halak jegyében járó Jupiter hatással van a gondolataidra azzal kapcsolatban, hogy kit és mit értékelsz. Ez nem csak a partneredet jelenti konkrétan, hanem azt is, hogy mire van szükséged életed talán legszorosabb kapcsolatától. Ahogy a Jupiter egyenesbe fordul, azok az érzések, amelyeket eddig éreztél, hogy valami nincs teljesen rendben, egyre világosabbá válnak. Ez azt jelenti, itt az ideje annak, hogy őszinte legyél önmagaddal. Elérkezel ahhoz a ponthoz, amikor egyszerűen kinövöd magad a kapcsolatodból, mert rájössz, hogy nincs szükséged azokra a leckékre, amelyeket a jelenlegi helyzeted nyújt.

(via)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711657818
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711657818
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711657818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp