Test és lélek

Orvos rántja le a leplet: ezt a három dolgot mindenki csinálja reggel, pedig tilos volna! – Videó

Bors

Létrehozva: 2021.06.19.

Dr. Karan Rajan megmutatta, mit rontunk el minden reggel.

Forrás: UNSPLASH

A TikTok egyik legnépszerűbb orvosa jelenleg Dr. Karan Rajan, aki már olyan fontos dolgokról mondta el a véleményét, mint, hogy miért nem jó, ha a nők a nyilvános vécé fölé guggolnak, de azt is, hogy miért is undorító az, ha valaki a vécén ülve nyomkodja a telefonját.

Most pedig arról a három dologról rántotta le a leplet, amit mindenki megcsinál reggelente, pedig egyszerűen nem volna szabad.

1. Elnyomkodni a „szundit”

A világ legtermészetesebb dolgának tűnhet addig nyomkodni reggel az ébresztőt, míg el nem érkezik az a végleges időpont, amikor fel kell kelni a munkába induláshoz. Dr. Rajan szerint viszont ez káros, ugyanis elnyomva az ébresztőt, éppen az ellenkező hatást váltja ki, mint szeretnénk. Nem leszünk kipihentebbek, hanem azt hitetjük el magunkkal, hogy következik egy új alvási fázis, ami után még rosszabb és rosszabb lesz felkelni.

2. Megnézni a telefont közvetlenül ébredés után

Teljesen természetes, hogy az ember az ébredés után még négy óráig álmos, ennek hormonális oka van. A hormonoknak épp ennyi időre van szüksége, hogy normális tempóban kiürüljenek a szervezetből, azzal viszont, hogy egyből arra kényszerítjük a szervezetet, hogy valamire koncentráljon az agy, amit a telefonon lát, épp ebbe a folyamatba zavarunk be.

3. Kávé rögtön ébredés után

A legtöbb kortizol nevű hormon reggel 8 és 9 óra között termelődik, ami természetesen is felébreszt. Épp ezért teljesen felesleges ekkor vagy ez előtt kávét és vele koffeint inni, ugyanis semmit nem érünk el annak stimuláló hatásából. Dél körül kezd csappanni a kortizolszint, na akkor kell a kávé!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy