Stephen Hawking a világ legismertebb tudósa, sikereit halálos betegségének és elszánt nejének, no meg eszének köszönheti. Ha Jane nincs, Hawking harminc éve halott.
Stephen Hawking átlagos gyerek volt, sőt inkább rossz tanuló, olvasni is csak nyolcévesen tanult meg. A középiskolában is javarészt lustálkodott, de szabadidejében sokat foglalkozott a tudományokkal. 17 évesen meglódult, és már egyetemre járt, ahol a tanulmányaiban helytállt, minden másban azonban egyre ügyetlenebb lett. Édesanyja javaslatára vizsgálták ki. 21 éves kora előtt derült ki, hogy Lou Gehrig-kórban szenved, vagyis a mozgóidegei elkezdtek elsorvadni. Két évet jósoltak neki, de ötven esztendeje él ezzel a betegséggel. A világtörténelemben egy ilyen esetről sem tud a szakirodalom, úgyhogy Hawking DNS-ét vizsgálat alá vetették, egyelőre nem tudni, hogy miért ő a kivétel…
Feleségét, Jane Wilde-ot úgy vette el, hogy már a tudtak a betegségéről. Az esküvőt 1965-ben tartották, gyorsan születettek a gyerekek, Robert 67-ben, Lucy 69-ben, majd tíz évre rá még egy fiú: Timothy.
– A széles mosolyába és a gyönyörű kék szemébe szerettem bele – írta önéletrajzi könyvében Jane. – No meg a humorába. Amely akkor is megmaradt, amikor kiderült, hogy halálos beteg. Igaz, voltak nehéz éveink, mindenki lebeszélt arról, hogy hozzámenjek, a szülei pedig azzal piszkáltak, hogy gyorsan szüljek, addig, amíg Stephen még él. De aztán valahogy kialakult az életünk. Igaz, óriási lemondással járt, hogy ellássam őt is, a gyerekeket is, feladjam a saját ambícióimat, Oxfordban ugyanis spanyol nyelvet hallgattam.
Hawking 66-ban szerezte meg a doktori fokozatot, 69-ben került tolószékbe, 71-ben veszítette el az írás képességét. 1974-től a tanítványok segítettek az ellátásában, első könyvét 75-ben írta – diktálta –, 77-ben a Cambridge-i Egyetem professzora lett. 1980-ban állapota olyannyira leromlott, hogy állandó felügyeletet igényelt. Ekkor már előadásait is úgy tartotta meg, hogy egy tolmács segítségével adta át tudását a hallgatóknak.
Életében a fordulópontot 1985 hozta meg, ekkor Svájcban olyan súlyos tüdőgyulladást kapott, hogy életét csak gégemetszéssel tudták megmenteni. Gépek tartották életben, Jane döntött úgy, hogy nem hagyja meghalni, Genfből Camridgbe-be vitette, és elszántan harcolt érte. Stephen megmaradt, egy szerkezet segítségével sikerült a beszédét is megoldani, és ezt követően jelent meg a világhírnevet hozó könyve, Az idő rövid története.
– A sikerei és a népszerűség méltó jutalma volt a sok munkának és a zsenialitásának, viszont a házasságunkat romba döntötte – írta Jane, aki egyre jobban félt férje halálától is, ezért egy olyan szerető után nézett, aki támaszt jelentett a számára. Jonathan egy fedél alatt élt velük, Jane nem akart elválni, de Hawking büszkesége nem bírta a helyzetet, ezért kikezdett ápolónőjével, Elaine Masonnel. 1990-ben elvált Jane-től, aki később hozzáment Jonathanhoz, és ma is együtt élnek. Hawking is elvette ápolónőjét, de később elváltak, állítólag az asszony bántalmazta a tudóst.
Élete igazi szerelme kétségkívül az első felesége, aki imádta férjét, ám a rá nehezedő terhekkel nem bírt. – Stephennek két arca van, az energikus tudósé, aki jön-megy a kerekes székében, és a kétkedő, a betegsége által meggyötört emberé, akit a nap 24 órájában ki kell szolgálni. Imádtam, alárendeltem magam, vele akartam maradni, de ő másképp döntött. Különváltunk, de mindig szeretni fogom. Ő maga a csoda, bár ő nem hisz a csodákban, se Istenben.
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
