Topmodellként gyönyörű ruhákban, sminkben, irigykedő tekintetektől övezve végigvonulni a kifutón – talán nincs is a világon olyan tinédzser, aki ne ábrándozott volna hasonlókról, és nincs még egy olyan szakma, melyről annyi tévhit kering, mint erről. Sütő Enikő huszonöt éve foglalkozik modellképzéssel, ismerve annak minden szépségét és buktatóját.
180 centis magasság és 90-60-90-es testarányok. Tényleg csak ezekkel a paraméterekkel lehet valaki befutott modell?
Valóban tény, hogy a kifutóra a magas, vékony, kecses alkatú lányokat keresik. Egyébként ma már a 178-as magasság is elfogadott.
Számtalan fiatal lány sanyargatja a testét veszélyes diétákkal, olykor éhezéssel, hogy minél karcsúbb legyen, és megfeleljen ezeknek az ideáloknak.
Hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mikor Calvin Klein New Yorkban több zörgő csontú modellt tett ki az egyik óriásplakátra. Ezt követően először Franciaországban, majd több országban is született egy jogszabály, hogy bizonyos testsúly alatt nem lehet foglalkoztatni a lányokat. Mindig vannak próbálkozások, hogy az átlagosabb alkatú lányok felé is orientálódjon a szakma, de ezek rendszerint kudarcba fulladnak. Nálam ilyen nem fordulhat elő, táplálkozás- és életmód-ismereti oktatást is kapnak a tanulók.
Az újságok, a televíziók tele vannak híres, dúsgazdag modellekkel, akik előszeretettel élnek botrányos életet: drogoznak, isznak, szabados szexuális életet élnek. Mi, hétköznapi emberek pedig hajlamosak vagyunk ezt a világot az ő viselkedésük alapján megítélni.
Sajnos vannak kirívó esetek, és ezek alapján minősítik a modelleket. Ez egy szakma, melyet magasabbra kellene emelni és megtölteni tartalommal. Már maga a modell jelentése is, hogy minta, egyfajta etalon, aminek meg kellene felelni. Arra törekszünk, hogy kialakítsunk egyfajta értékrendet, és tudatosítsuk a lányok fejében, hogy a testük a munkaeszközük, vigyázniuk kell rá.
Ön hogyan látja, melyek a modellszakma legnagyobb veszélyei?
A legtöbb lány magánélete nem épp optimális. Nem tudnak igazán magánéletet élni, főleg azok, akik nemzetközi szerződéseknek is eleget tesznek. Egyszerűen nem tudnak baráti, szerelmi kapcsolatokat felépíteni, mert az ő életükben a munka az első.
Árulja el: a fiataloknak mi a vonzó ebben a szakmában?
A csillogás, de itt igaz a mondás, hogy semmi nem az, aminek látszik. Az emberek a végterméket látják, ami az összmunkának mindössze tíz százaléka. Ez egy nagyon kemény munka.
Napjainkban hogyan ajánlatos nekivágni a karrierépítésnek?
Nagyon ritka, hogy valakit felfedeznek az utcán vagy egy koncerten, és pár hét múlva már Milánóból mosolyog ránk, így én azt javaslom, hogy iratkozzanak be egy modelliskolába, ami egy kitörési pont. Ez egy szakma, amit ugyanúgy meg kell tanulni, mint a többit. Tisztában kell lenni a buktatóival is. Igényel egyfajta fizikai, lelki és mentális felkészültséget.
Túltelített a piac, de mégis mi az a plusz, amivel egy lány ki tud tűnni a tömegből és sikeressé válhat?
A belső szépség többet ér a külső szépségnél, talán ebben rejlik a varázs. A közönséget lenyűgözni, megfogni valamivel, ami árad az illetőből. Ha nem önmagát akarja mutogatni, hanem azt a pluszt megjeleníteni, ami benne megvan, akkor sikeres lehet. Ha nem így áll a munkához, akkor nagyon veszélyesnek tartom ezt a szakmát. Meg kell tanulnia, hogy hogyan bánjon a testével és a lelkével is. A kudarcot és a sikert is tudni kell kezelni. Hozzáteszem, a kudarcot könnyebb elfogadni, mert ez motiválja, útkeresésre sarkallja őket. Profinak, pontosnak és alázatosnak illik lenni, ami nem egyenlő a megalázottsággal, és nagyon fontos, hogy jól kell tudni teamben dolgozni, beilleszkedni a csapatba, kivéve, ha az embert Naomi Campbellnek hívják.
Ne felejtsük el, csupán a legszerencsésebbek kapnak exkluzív szerződést és kerülnek kifutóra. Nem lehet mindenki Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Kate Moss vagy épp Linda Evangelista.
Igen, ez így van. Sok lány kap lehetőséget külföldi munkára, ami egyébként meglehetősen differenciált, de viszonylag kevesüknek sikerül igazán befutnia. Németországban például nem szeretik a nagyon fiatal modelleket, de Japánba, New Yorkba és Olaszországba lehet szerződtetni már tizennégy éves lányokat is. Persze itt jön a szülő szerepe. Van, aki elengedi a gyerekét, van, aki vele szeretne tartani, és van, aki egyáltalán nem szeretné, hogy kiessen az iskolából és magántanulóként folytassa. Én például nem szívesen kötök kétéves szerződéseket sem, mert bármelyik fél részéről lehet visszatáncolás. Az ideális mondjuk a fél év, addigra kiderül, a felek tudnak-e együtt dolgozni. Ráadásul a lányoknak nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak, melyeknek tudni kell megfelelni.
Mi történik a többi lánnyal? Milyen más lehetőségek állnak még előttük?
Lehet, hogy épp valamelyik kereskedelmi televízió képernyőjén találják magukat. Van, aki fotómodell lesz, és előszeretettel keresik őket reklámfilmekbe, nagyobb filmekbe statisztáknak, és azért itthon is vannak divatbemutatók. Sőt! Táncos divatbemutatók is, ahol az alacsonyabb, kicsit más testalkatú lányoknak is juthat szerep, a lényeg, hogy taníthatók legyenek. Épp ezért az én iskolámban héttől harmincéves korig van lehetőség a bemutatkozásra.
Ezen a pályán az idő a legnagyobb ellenség. Aki elmúlt húszéves, az már kereshet is magának új szakmát?
Általában a szigorúan vett modellkedés huszonhárom-huszonnégy éves korig tart, de addigra a lányok már olyan kapcsolatrendszert alakítanak ki maguk körül, hogy van hova továbblépniük. Sokan például a háttérben vállalnak munkát.
Ne csak a lányokról beszéljünk. Ejtsünk szót a fiú modellekről is.
Természetesen fiú modellekre is szükség van. Nagyon keresik a törékeny, lányos testalkatú fiúkat. Itt említenék meg egy érdekes újdonságot, az Androgün jelenséget, mely a kétnemű modellkedést jelenti. Például egy lány elkezd dolgozni, majd egyszer csak fiú modellként folytatja. Olyan is előfordul, hogy az egyik nap lányként, a másik nap fiúként lép kifutóra.
Évtizedekkel ezelőtt vagy napjainkban könnyebb egy modellkarriert az útjára indítani?
Most könnyebb, régebben viszont egy életet lehetett erre építeni.
