Síszezonra: legalább két hónap kell, hogy formába hozza az izmait

bemelegítés
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 12. 23:00
Néhány hét múlva kezdődik a külföldi, jó esetben a hazai síszezon is. A sport kedvelőinek ajánlott felkészülniük erre a mozgásformára, hogy az első siklás után ne kínozza őket izom- vagy ízületi fájdalom, ne érje őket sérülés. A szakember szerint a felkészítő edzéseket ideje már most elkezdeni.
-k-

Síelés, snowboardozás közben a testet a megszokottól eltérő mozdulatok mozgatják meg. A hirtelen helyzetváltások, a nagyobb terhelés sérülést okozhatnak a felkészületlen csúszkálónál, de még azoknál is, akik egyébként rendszeresen sportolnak. Ezt azonban meg lehet előzni a célirányos rákészüléssel.

– A legjobb, ha legalább már két hónappal a síelés előtt elkezdünk erre a téli sportra készülni – hívja fel a figyelmet Horváthné Garami Judit síszakértő, egykori versenysportoló. – Ez különösen azoknak ajánlott, akik ülőmunkát végeznek, és nem mozognak rendszeresen. Ha ők minden felkészülés nélkül állnak oda a lejtő szélére, akkor nemcsak az izmaikat és az ízületeiket fogják már néhány perc után érezni, de baleset is érheti őket. Az egyébként rendszeresen sportolóknak is ajánlott a sí jellegzetes mozdulataira való felkészülés, mivel ez speciális terhelést kíván.

Tanácsos fejleszteni az állóképességet

A síszakértő elmondta, hogy nem kell drága edzőtermekbe menni, otthon is el tudjuk végezni a felkészülést.

– Minden, állóképességet fejlesztő mozgás ajánlott. A futás, a guggolás, a lépcsőzés, a kerékpározás. A lényeg, hogy az egész testet át kell mozgatni. Ez fellazítja a letapadt izmokat, bemelegíti az ízületeket. A lépcsőzés különösen jó, hiszen ez még a tüdőt, a szív- és érrendszert is megdolgoztatja.

Guggolás közben természetesen nem szabad kapaszkodni semmibe, mert pont az a lényege, hogy fejlessze a combot és a vádlit. Ezt először két lábbal végezzük, majd néhány nap múlva, ha már kissé megerősödtünk, próbálkozzunk az egylábas guggolással is. Ezek a mozgásfajták az ízületeinket is megmozgatják, ami a síelés során fontos szempont a hirtelen helyzetváltásokhoz.

A legfontosabb a tartóizmok megerősítése. Felkészülés során figyelmet kell fordítani a has, a hát, a fenék, a comb és a láb izmaira is.

Gyakoroljuk a siklást imitáló mozdulatokat!

– Aki már síelt, az pontosan tudja, melyek a leggyakoribb mozdulatok eközben. De aki még nem próbálta, az is látta már, hogy milyen tartást vesznek fel a hegyről lesikló sportolók. Ezeket a mozdulatokat otthon, a szobában is gyakorolhatjuk. Sőt lényeges is ezek begyakorlása, ismétlése, hogy testünk újra megszokja ezt a fajta mozgást, terhelést – tanácsolja Horváthné Garami Judit.

– Azoknak különösen ajánlott, akik egyébként nem sportolnak. Vegyük fel a lesikló tartást, vagyis kissé hajlítsuk be a térdünket, dőljünk előre, karjainkat pedig tartsuk úgy, mintha egy síbotot szorítanánk a hónunk alá! Ezután kezdjünk el rugózni úgy, hogy közben néha jobbra, balra is megdőlünk kissé! A kevésbé edzettek már néhány perc múlva érezni fogják az összes izmukat a lábukban és a fenekükben. Ezt kiegészíthetjük a napi rendszeres, erőteljes, legalább félórányi gyaloglással is.

A szakember azt is hozzátette, hogy azok, akik már régóta valamilyen labdasportot végeznek, például versenyszerűen vagy hobbiszinten kosárlabdáznak, kézilabdáznak, különösen ügyeljenek síelés közben a térdükre, mivel a gyakori felfelé ugrás idővel megnyújthatja itt a szalagokat, ami így síelés alkalmával könnyebben megcsavarodhat, megsérülhet.

Siklás előtt melegítsünk!

Aki időben felkészül a síelésre, az már bátrabban mehet ki a pályára. Azonban itt sem szabad megfeledkezni a bemelegítésről. A karjainkat a testünk melletti körzéssel és nyújtással készítsük fel, a lábainkat néhány guggolással és nyújtással melegítsük be! Mivel a sícipő elég nehéz, ehhez is szoktassuk kissé a lábunkat: üljünk le vagy támaszkodjunk meg, és lóbáljuk pár percig előre-hátra, majd tegyünk meg benne egy rövid sétát.

A szakember végül azt tanácsolja, hogy vigyünk magunkkal izomlazító krémet az utazásra, és feltétlenül kössünk síbalesetbiztosítást!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.