Poén volt a szexcsendszigor

gyönyör
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 08. 10:00
Több országban büntetik a szomszédokat zavaró hangos szeretkezést, s a téma a főváros XVI. kerületének önkormányzati ülésén is napirendre került. A beterjesztő a Borsnak elmagyarázta, miért.
Huszti Zoltán, Balajti Péter

Felszabadultan megélni a szexualitást maga a csoda, ám a túl hangos szerelem a szomszédból könnyen dühöt válthat ki. Nem véletlen, hogy több országban, így Ausztriában és Ausztráliában is büntethetnek az effajta csendháborítás miatt, de Szentpéterváron is szigorúan tekintenek a hangtompító nélkül élvezőkre. A téma a napokban Budapesten, a XVI. kerületi önkormányzati ülésen is előkerült, ahol a közösségellenes magatartás kérdéseit szabályozták.

– Gúnyos felvetésnek szántam a beterjesztésemet – mondta el a Borsnak dr. Büki Tamás független képviselő, aki szerint túl sok a rendelet a kerületben, o pedig erre kívánt figyelemfelkeltő módon reagálni.

– A házibulikra vonatkozóan született egy életszerűtlen elvárás. Ezt ültettem át a szexre, amikor azt javasoltam, mi lenne, ha a túl hangos szex előtt is a szomszédok kétharmados, írásbeli beleegyezését kellene kérni, ellenkező esetben mehetne az 50 ezer forintos büntetés. Ezt fújták fel, torzították el és forgatták ki – magyarázza a képviselő. A beterjesztés után már azzal riogatták a kerületieket, hogy az este 10 utáni WC-lehúzás is tilos lesz.

Bár a Bors számos hazai önkormányzatot megkeresett, sehol sem büntetik a hangos szexet, ahogyan a rendőrségnek sincsenek ilyen ügyekkel teli aktái.

– Csendháborításra hivatkozva szóbeli figyelmeztetést tehet a kiérkező kolléga, de nem kizárt, hogy mire kiér, a probléma magától megoldódik – közölték a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán.

A decibel nem garancia  

Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus szerint tévedés azt hinni, hogy a nagy hangerő egyenlő a nagy élvezettel.

– Felszabadultan szexelni valós beteljesülés, ugyanakkor illik odafigyelni a környezetre. Kamaszként a szülők, felnőttként a gyerekek vagy a szomszédok miatt kell halkabban megélni a gyönyört, de ez csak akkor baj, ha valaki görcsölni kezd attól, hogy meghallják. A felhangosított zene elnyomja a hangokat, ahogy a paplan is tompít, nem beszélve a szex közbeni csókolózásról. Más kérdés, hogy akadnak olyan szomszédok, akik arra várnak, hogy valaki valamivel felhúzza őket, és akkor kedvükre bosszankodhatnak – tette hozzá a szexuálpszichológus.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.