Test és lélek

350 ezren költöznek a mintavárosba

Létrehozva: 2012.05.14.

Bár Kínát rengeteg vád érte elképesztően magas széndioxid-kibocsátásáért, a gazdasági világhatalommá vált kommunista ország most egy zöld mintaváros létrehozásán fáradozik.

 

Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2020-ra 350 ezer lakója lesz annak az „abszolút zöld” városnak, amelybe az elmúlt hetekben költözött be az első hatvan család. A Pekingtől mindössze 150 km-re fekvő Tianjin Eco-City olyan helyen emelkedett ki a semmiből, ahol korábban még kínai viszonylatban is erősen szennyezett volt a talaj. „Az volt a célunk, hogy bebizonyítsuk, mindenütt visszafordítható még a folyamat” – mondta a program irányítója, Ho Tong Yen.

Kína legnagyobb kihívása 1,3milliárd lakosának elhelyezése, élelmezése, foglalkoztatása úgy, hogy eközben a hatalmas ország ne eméssze fel saját természeti és energetikai tartalékait. Eco-City egy monumentális kísérlet, amelyet a kínai és a szingapúri kormány finanszíroz, és amelybe a világ vezető technológiáit gyártó óriáscégek is részt kívánnak venni. A General Motors például itt próbálja ki, vajon mentesítheti-e a városi közlekedés zsúfoltságát az általuk kifejlesztett, vezető nélküli elektromos autó. A svéd Envac egy föld alatti szemétgyűjtő hálózat kiépítésével, a Philips minimális fogyasztású, szenzoros köztéri lámpákkal száll be: utóbbiak csak akkor világítanak majd, amikor mozgást érzékelnek.

Az épületek önállóvá válnak energetikailag, az energia egy részét a föld hőjétől, más részét naperőművektől kapva. A többrétegű ablakok előtt önműködően nyitnak és zárnak majd a rolók, attól függően, hogy mekkora a külső és belső hőmérséklet. A 30 ezer négyzetkilométeres Eco- Cityt természetesen hatalmas zöld területek uralják majd, a várost kettészeli egy úgynevezett zöld folyosó, kerékpárúttal, és villamosközlekedéssel.

Érdekes módon az autókat nem tiltják ki, mert a város alapítóinak alapfilozófiája szerint az ide költözőknek nem kell fenekestől felfordítaniuk az életüket. „Az is fontos, hogy Tianjin ne váljon a gazdagok kiváltságává, ezért kifejezetten figyelünk arra, hogy szegényebb családok is lakáshoz jussanak itt” – hangsúlyozta Ho Tong Yin, amikor a nemzetközi sajtó képviselőit körbevezette a már elkészült létesítményeken. Az üdítőt stílszerűen az egyik ház tetején kialakított parkban szolgálták fel.

Abu Dzabi volt az úttörő

2008-ban az Egyesült Arab Emirátusok vezetői Abu Dzabiban egy olyan Eco-City megépítésébe kezdtek, amely nem termel hulladékot, nincs károsanyag-kibocsátása, és amely első akar lenni az úgynevezett tiszta energia előállításában. Az energiaellátást szél- és naperőművek adják majd, mint ahogyan innen nyeri a működéséhez szükséges energiát a tengervíz-sótalanító is. Az arab ország igyekezete jogos, hiszen a térség legnagyobb olajkitermelőjeként az egy főre jutó üvegházgáz- kibocsátásban harmadik a világon. 

Drága mulatság

A zöld városok jövője elsősorban attól függ, hogy a létrehozásuk költségeit sikerül-e nagyságrendekkel lejjebb vinni. Hiszen mind a kínai, mind pedig az arab Eco-City költségei nagyságrendekkel (akár tízszeresen is) felülmúlják egy hagyományos városrész létrehozásának költségeit. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek