Kurtizánok a reneszánsz Itáliában – A fizetett szerelem virágkora

Ha azt hiszed, hogy a régi idők emberei prűdebbek voltak nálunk, akkor érdemes egy pillantást vetned a reneszánsz Itáliára. Mert bár kívülről mindenki tisztelettudó volt és vallásos, de az életvitelük nem mindig tükrözte vallásos nézeteiket. Ebben nagy szerepük volt a kurtizánoknak. Kik voltak ők? Olvass tovább!  

Kurtizánok a reneszánsz Itáliában

Itália a reneszánsz korában nem csak olyan hely volt, ahol a városatyák megtűrték a fizetett szerelmet, de szépen meg is éltek belőle. A legnagyobb városokban virágzott a prostitúció, és nem is akárhogy. Egy jó kurtizán többet keresett, mint egy kisnemes.

A város, ahol minden tizedik ember örömlány volt

Velencében például a 15. század végén több mint kétszáz bordély működött – és nem, ez nem elírás. Állítólag a lakosság tíz százaléka valamilyen módon része volt ennek az iparágnak. A hatóságok pedig nemhogy üldözték volna a prostituáltakat, inkább rendeletekkel szabályozták a tevékenységüket.

Miért? Mert a bordélyok szép summát fizettek az államkasszába. A tulajdonosokat adóra kötelezték, és arra is, hogy juttassanak rendszeresen alamizsnát az egyháznak. Így mindenki jól járt – már ha eltekintünk a „morális kérdésektől”.

Papírforma szerint bűn, valójában jól jövedelmező szakma

Az egyház hivatalosan persze elítélte a bujaságot. De közben olyan gondolkodók, mint Szent Ágoston vagy Aquinói Szent Tamás is úgy vélték: ha eltűnnének a prostituáltak, az nagyobb bajt okozna, mint a jelenlétük. Inkább legyen szabályozott, ellenőrzött – és persze „messze a tisztességes családoktól”.

A városvezetők ezért külön utcákat vagy negyedeket jelöltek ki a bordélyoknak. Rómában például egy egész városrész jutott nekik. Ott aztán lehetett mulatni, táncolni, enni-inni, és ha megvolt az ismerkedés, fel lehetett vonulni az emeletre.  

Az örömlányok között is megvolt a hierarchia

A legegyszerűbb prostituáltak az utcán dolgoztak, de a ranglétra csúcsán a kurtizánok álltak. Ezek a nők nemcsak szépek voltak, hanem okosak is. Petrarca költeményeiről éppúgy tudtak beszélgetni, mint a szerelem technikáiról. Sokan énekeltek, hangszeren játszottak, és táncolni is tudtak. Nem egy közülük komoly mecénásokat szerzett magának – olykor egyházi vagy politikai kapcsolatokat is. A művelt kurtizán egész más világban élt, mint a piactér sarkán álldogáló utcalány.

Hogy hol vadásztak kuncsaftokra?  

Például a templomokban. Mise után pedig – ha tetszett a hölgy – a férfiak kis üzeneteket küldtek nekik egy megbízható fiú közvetítésével.

Ruhával is jelezték, ki mivel foglalkozik

Az örömlányoknak a legtöbb városban előírták, hogy viseljenek megkülönböztető ruhadarabot. Hol vörös sapkát kellett hordaniuk kis csengettyűkkel, máshol fekete köpenyt. Rómában fátyollal kellett eltakarni az arcukat. Ez elsőre talán büntetésnek tűnik, de valójában kitűnő marketing volt. A férfiak rögtön tudták, kihez fordulhatnak, nem kellett felesleges udvarlásba bonyolódni.

Tehát a reneszánsz Itália nemcsak a festmények, templomok és paloták világa volt. Hanem a bordélyoké és a kurtizánoké is. 

Ha jobban érdekel a téma, nézd meg az alábbi videót is:

Az alábbi cikkeinket se hagyd ki: