Egy brit pár különleges élményre vállalkozott: ellátogattak a Huddersfieldben található Empire Cinema Clubba, amelyet az Egyesült Királyság utolsó X-besorolású mozijaként tartanak számon.
Az Empire Cinema Club eredetileg 1915-ben nyitotta meg kapuit Empire Picture House néven, akkoriban még hagyományos filmszínházként. Az 1970-es évek szexuális forradalma idején azonban irányt váltott, és kizárólag felnőttfilmek vetítésére állt át. Akkoriban még számos hasonló mozi működött országszerte, ám a legtöbbjük idővel bezárt vagy visszatért a normál vetítésekhez.
A klub tagsági rendszerben működik, amely lehetővé tette számára, hogy kikerülje a szigorú jogi szabályozásokat. Míg 2000 előtt Nagy-Britanniában teljesen illegális volt hardcore pornót árusítani vagy nyilvánosan vetíteni, a tagsági konstrukció lehetőséget adott a törvények megkerülésére.
A pár mindössze 10 fontért (kb 4 ezer forint) váltott tagságot, majd a férfi 8 font belépődíjat fizetett, míg a nő ingyen juthatott be. Bent diszkrét, sötét folyosók, gyengén megvilágított termek és teli kosarakban elhelyezett óvszerek várták őket. Annak ellenére, hogy az épületnek kissé komor hangulata volt, a nő beszámolója szerint meglepően tiszta volt minden, sőt, erőteljes fertőtlenítőszer-szag lengte be a helyiségeket.
Amikor a pár a vetítőterembe érkezett, kezdetben szinte üresen találták, a film mellett egy sztriptízrúddal is felszerelve. Ahogy egymásnak estek, idővel más látogatók is feltűntek.
Ahogy felváltva kényeztettük egymást, nyílni kezdtek az ajtók, és észrevettem, hogy egyre több férfi figyel minket
– mesélte a nő.
A férfi próbálta határozottan jelezni, hogy csak nézőként maradjanak, ám végül körbevették őket a kíváncsi vendégek. Bár a pár összességében szórakoztatónak írta le az élményt, fontos kiemelni, hogy a 2003-as Sexual Offences Act értelmében nyilvános helyen tilos szexuális aktust folytatni. A tapasztalatuk így egyszerre volt provokatív és tiltott élmény, amely bepillantást engedett abba, milyen lehet Nagy-Britannia utolsó felnőttmozijának világa, írja a Daily Star.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.