Nógrádi csodagyerek: Hajas László figyelt fel a fodrászfiúra, most Budapesten bizonyíthat Balázs

Ipolyvece
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 09. 08:15
Mihály Balázsra két éve figyeltek fel a hazai mesterfodrászok. A Nógrád vármegyei Ipolyvecéről származó fiú ugyanis azóta versenyzik az ország legjobb fodrásztanoncai között, szinte mindig a dobogón végezve. Hajas László azonnal felfigyelt rá, Balázs most Budapesten próbálhat szerencsét.

A Bors egy éve készített interjút Mihály Balázzsal, az ipolyvecei csodagyerekkel, aki akkor még csak egy éve versenyzett fodrásztanulóként, de már akkor felkeltette Hajas László érdeklődését. Balázs azóta is sziporkázik, a versenyeken folyamatosan bezsebeli a legjobb helyezéseket, idén pedig már Molnár Joli mesterfodrász mellett dolgozhat, aki maga is Hajas Lászlóval együtt kezdte a pályát. 

fodrász
Balázs sorra hozza el az első helyet a fodrászversenyeken, most mesterfodrász mellett dolgozhat majd Budapesten  Fotó:   Beküldött

„Laci mindig biztatott a fodrászversenyeken, hogy folytassam"

Ahogy arról korábban Balázs nyilatkozott, Hajas László egy versenyen figyelt fel a fiú tehetségére. Balázs szakoktatóját egyenesen megkérte, hogy figyeljen a nógrádi fiúra és ne hagyja őt elkallódni. 

Ez valóban így is lett, Balázs tovább versenyzett, sorra hozta el a legjobb helyezéseket kontyaival, aminek meg is lett az eredménye. Egy másik mesterfodrász, Molnár Joli figyelt fel a fiúra, aki nem sokkal később munkát is ajánlott a nógrádi csodagyereknek.

Az egyik versenyen Molnár Joli volt a zsűrielnök és megtetszett neki a versenymunkám. Aztán később megkeresett, hogy szívesen dolgozna velem. Még annyira nem ismertük meg egymást Jolival, de szerintem jól ki fogunk jönni, már nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk. Júliustól fogok az V. kerületben, az Erily Szalonban dolgozni. Elsősorban Joli munkáját fogom segíteni, illetve amint kialakul a saját vendégköröm az ő frizurájukat is fogom készíteni 

– mesélt lelkesen Balázs, akinek minden álma volt, hogy Budapestre költözzön, hiszen úgy gondolja, itt tud igazán fejlődni és érvényesülni a szakmában. 

Elmondása szerint Hajas Lászlóval azóta nem tartják a kapcsolatot, de mindig bíztatta őt a versenyeken, hogy folytassa tovább, ne adja fel az álmait és céljait. 

Balázs vidéken, a Nógrád vármegyei Ipolyvecén él  Fotó:   Beküldött

„Ez a szakma nem függ a származástól"

Én eddig úgy tapasztaltam, hogy származástól teljesen független ez a szakma. Tehetség, kitartás, alázat, emberség, kommunikációs készség és szépérzék kell hozzá. Szerintem mindegy, hogy honnan jön az illető, de mindenképpen fontos a fővárosba utazni a fejlődés érdekében. Az anyagi háttér fontos ebben a szakmában, de ha tehetséges valaki, akkor van esélye arra, hogy felfigyelnek rá és támogatják őt 

– mondta korábban Balázs, akinek jelenleg még zajlanak a vizsgái, júliusra pedig már Budapestre költözik. 

Két év alatt már kilenc versenyen vett részt, ebből ötön őt ítélték a legjobbnak a zsűrik, három versenyen ezüstérmes, egy darabon pedig bronzérmes lett. Ezek közül a harmadik helyre a legbüszkébb, ugyanis ezt a  67. Magyar bajnokságon érte el. 


– Továbbra is a kontyok illetve az alkalmi frizurák maradnak a szerelmeim, de már most azt mondhatom, hogy imádom a szakma minden részét. Már nagyon várom a költözést, a családom is támogat mindenben. Egy kicsit féltenek, hogy minden rendben legyen a nagyvárosban, de segítenek, amiben csak tudnak  – fejtette ki a nógrádi csodagyerek, aki pár éve még csak a családban fonta, festette és vágta a hajakat, ma pedig már olyan szakemberek ismerik a nevét mint Hajas László.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.