"Parkour!" – A The Office a tökéletes sorozat: tudjuk, hogy te is imádtad

PUBLIKÁLÁS: 2026. február 15. 18:45

Cikksorozatunkban tökéletes tévéműsorokról írunk, melyeket bármennyiszer újra lehetne nézni. A kilenc évados The Office pont ilyen.

Amerikai fehérgallérosok hétköznapjai. Ha csak ennyit mondanánk a The Officeról, akkor garantáltan a világ legunalmasabb sorozatát képzelnénk magunk elé és kimaradnánk minden jóból, minden eszeveszett poénból és elgondolkodtató társadalmi reflexióból, ami vele jár. A brit verzió nagyon jó alapkoncepciót vázolt fel Ricky Gervais alkotásában, de az igazi nemzetközileg is sikeres, Emmy és Golden Globe-díjas amerikai verzió, Greg Daniels rendezésében mégis jobban bizonyított az évek alatt. Ahhoz, hogy megértsük ezt a kilenc évadot megélt sikert, elsősorban a karaktereket kell szemügyre venni.

Jelenet a The Office című sorozatból — A The Office IMDb értékelése a cikk írásakor 9.0/10 értékelésen állt (Fotó: Nbc Universal Television)

A The Office szereposztása vitte el a showt

A sorozat egy elképzelt papírvállalat scrantoni kirendeltségét követi nyomon. Vezetője Michael Scott (Steve Carell) akiről már az elejétől kiderül, hogy nem végzi túl jól a munkáját, de igyekszik sajátos humorával és jópofa imázsával jó hangulatban tartani az irodát... ezzel viszont inkább őrületbe kergeti a munkaerőt. A változatos sztorikat összekötik a visszatérő elemek, például Jim (John Krasinski) ahogy folyamatosan szívatja az önmagát túl magasra helyező, neurotikus Dwightot, (Rainn Wilson) vagy ahogy a szószátyár Kelly (Mindy Kaling) próbálja elnyerni Ryan (B.J. Novak) hideg és teljesen introvertált szívét, vagy úgy általában Andy (Ed Helms) ahogy versenyzik Michaellel, hogy ki a nagyobb idióta — ezt a lentebbi klip bizonyítja az egyik legjobban.

A The Officeban vicces mondatokból, szellemes odaszólásokból nincs hiány, de a legfőbb érdeme az a társadalmi reflexió, mely a humor mellett pont megfelelő fókuszt kap. A sorozat a munkahelyi lét mikrokozmoszán keresztül mutat rá olyan általános jelenségekre, mint a céges hatalmi dinamika, feleslegesnek tűnő vállalati szokások, inkompetens vezetés, megfelelési kényszer, de olykor rámutat az emberi kapcsolatok törékeny természetére is.

Michael Scott figurája például egyszerre karikatúra és tükör: nevetséges, mert képtelen érzékelni a társadalmi normák finom határait, ugyanakkor nagyon is ismerős, mert a vezetői pozícióba kerülő, de érzelmileg éretlen emberek problémáját testesíti meg. Dwight karaktere pedig valami fenomenális: a szabálykövetés és a lojalitás végletéibe szalad bele újra és újra, felismerhetjük benne azon kollégákat, akik a munkájukat teszik az identitásukká.

Jim és Pam (Jenna Fischer) kapcsolata a hétköznapi romantika realitását ábrázolja: hiába létezik a mondás, hogy házi nyúlra nem lövünk, annyira nem ritka, hogy pont egy kollégával kerülünk komoly lelki közelségbe és ez teljesen természetes... de az is, hogy utána mindenki róluk fog pletykálni. Annyira hitelesen mutatták be kibontakozó szerelmüket, hogy sokan felháborodtak, hogy a valóéletben nincsenek együtt. Jenna Fischer egy aranyos posztban reagált is ezekre az üzenetekre:

Megtaláltam Jimet és ő megtalálta Pamet — csak épp úgy adódott, hogy a nevük Lee Kirk és Emily Blunt.

A The Office-ból egy kvázi folytatás is készült, a mostanság futó The Paper, amely lehetett volna olyan jó mint elődje — helyette egy ízetlen és silányabb változata lett.