Szinte elképesztő, hogy a Greg Daniels keze alatt futó The Paper mennyire nem generált hype-ot önmaga körül. Ugyanarról a fickóról beszélünk, aki A hivatal (The Office) és Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation) révén kétszer is visszatérő versenyzője volt az Emmy-gáláknak, az animációs szférában pedig Mike Judge társaságában megalkotta a Texas királyait és több Simpson család epizódhoz is írt forgatókönyvet. Ma pedig, ha megkérdezzük valakitől, hogy ismeri-e a méltán híres The Office sorozat legújabb spin-offját, még a legnagyobb rajongók is értetlenek maradnak. Pedig létezik... Csak nem tudni, hogy miért.

Jelenet a The Paper című sorozatból — A The Paper a SkyShowtime kínálatában elérhető (Fotó: SkyShowtime)

A The Papert kétféleképpen is lehet értékelni és mindkettőben megbukik

A történetnek valóban köze van a The Officehoz, de inkább csak említés szinten és a sorozat láthatóan igyekszik elkülönülni tőle, csak az áldokumentumfilmes környezet marad. Scrantont lecserélték Toledora, ahol egy vécépapírral foglalkozó vállalkozással egy szinten működik egy apró nyomtatott újság szerkesztősége, a Toledo Truth Teller. Ezt az elhanyagolt kis projektet igyekszik felrázni Ned Sampson (Domhall Gleeson), kiszorítva ezzel a korábbi főszerkesztőt, Esmeraldát (Sabrina Impacciatore). Az epizódokban Ned igyekszik megtanítani a szerkesztőséggel a média alapjait, miközben Sabrina folyamatosan próbálja visszaállítani a korábbi rendszert.

Nos, be kell látni, ez nem egy rossz alapgondolat. Több lehetőség van, hogy aktuális legyen a sorozat, amit meg is tesz, miképpen ilyen témákat hoz be, mint a cyberbullying, clickbait orientált újságírás, online átverések, csak hogy párat említsünk. Sőt külön frappáns a sorozat intrója is, amiben azt láthatjuk, hányféle módon használják az újságokat, csak olvasásra nem. Mégis, ez az egész alapkoncepció folyamatosan érezteti, hogy csak papíron működik igazából.

Az igazság az, hogy kétféleképpen lehet hozzáállni a sorozathoz: akár úgy, mint a The Office utódja, akár mint egy teljesen önálló alkotás. De egyik se működik igazán.

A kétezres évek népszerű sitcomja, a The Office amerikai változata már a legelső epizódban is felkelti az emberek figyelmét. Hiszen adva van egy jópofáskodni akaró, de önmagát mindig zavart helyzetbe sodró főnök Steve Carell személyében, a szabályokat neurotikusan követő Rainn Wilson, a flegma John Krasinski, az állandóan pletykás Mindy Kaling, és még sorolhatnánk. A The Office karakterek zseniálisak voltak (persze nem annyira, mint az angol eredetié), a társadalmi kommentár egy realisztikus talajt adott a jól működő poénoknak és lássuk be, akkor néztük inkább, amikor nevetni akartunk és nem gondolkodni — utóbbi csak egy kedves bónusz.

A The Paper viszont itt bukik a leghatalmasabbat: ugyanis szinte egyáltalán nem vicces. A poénok jelentős része kiszámítható, a másik része pedig nem mozgat meg semmit az emberben. Még ha nem is hasonlítjuk az elődjéhez, ez a jól láthatóan vígjátéknak szánt sorozat nem fog megnevettetni minket és hiába vannak frappáns ötletek a témaválasztásban, komoly és komolytalan műsorként sem működik jól. A szereplők közt szinte semmi kémia nincs, a szövegek tálalása pedig enyhén szólva nem érződik komikusnak. Jelenetek telhetnek el úgy, hogy még mindig azon gondolkodunk, hogy mi akart lenni a poén.

A The Paper megkísérelte elkülöníteni magát a The Office-tól, de valami nagyon fontosat is elvesztett közben. A korábbi harsány és végletesen cringe-ekkel teli epizódokból visszavettek, viszont ez a kifinomultabb megközelítés egyszerűen nem működik. Mintha vennénk egy jól ismert viccet és elmondanánk más szavakkal, de fapofával — naná, hogy nem nevetünk rajta. Ha valaki mégis adna neki egy esélyt, a The Paper első évada megtekinthető a SkyShowtime kínálatában.

Kár volt a papírért... Megnéztük a The Papert, hogy neked ne kelljen — Kritika