Andrew Garfieldot már a Pókember-filmek óta szinte ugyanazzal a fizimiskával szokhattuk meg: a hosszúkás arcát megnyújtó, magasba törő sűrű sötét haj, olykor borostás, olykor szakállas — mindez jól harmonizált a színész a hanyag eleganciájával. Ebből a jellemzésből pedig semmi nem maradt meg az Instagramra kikerült képén.

A közösségi háló sztárja a napokban láthatta barátnőjével a bűvész-komikus duó, Penn és Teller előadását Las Vegasban. A ritka találkozásról pedig a humorista páros osztott meg egy közös képet az Instagram profiljukon.
A jópofa pillanatképen pedig nehéz eltekinteni attól, hogy mégis mennyire máshogy néz ki a sztár. Azon se lepődnénk meg, ha végül nem ismerné fel senki. A haja meglehetősen megnőtt és szőke lett, a borostának nyoma sincs és mindennek tetejébe baseball sapkában láthatjuk, teljesen hétköznapi mustársárga pulóverben. A hétköznapi itt a kulcsszó, korai imázsát levetkőzve egy tök átlagos fickóként mutatkozik be, nem úgy mint egy Oscar-díjra jelölt, Golden Globe-díjas nagymenő, aki tizenéve jól mutatott a címlapokon.
A Reddit népe jól láthatóan nehezen fogadja be az elkerülhetetlenül újszerű külsőt. Sokan vannak, akik gyászolják a sztár korábbi szakállát, akadt aki szakadtnak és ápolatlannak titulálta és mindezek mellett szinte senki nem ismerte fel. Persze volt aki kiállt mellette és azt írta, hogy a korral elkerülhetetlen a változás és ezt el kell fogadni.
A csodálatos Pókember óta egyébként nagyot ment A fegyvertelen katona és a tick, tick... Boom! című filmjeivel, de a latex ruhát is újra magára öltötte Tobey Maguire és Tom Holland mellett — akik szintén hálószövő szuperhősökként híresültek el. A tavalyi év mindenesetre nem nagyon sikerült jól neki, A vadászat után című filmje az egyik legrosszabbul teljesített a kasszáknál — ott egyébként még nagyon nem úgy nézett ki, mint a fentebbi képen.
A hölgy a képen egyébként Monica Barbaro, a színész barátnője, akivel a W Magazine éves partiján jött össze tavaly januárban és azóta is elválaszthatatlanok. A múlt évben, februárban Londonban is lefotózták őket, amikor a II. Richárd című Shakespeare-előadást nézték meg a Bridge Theatre-ben. Néhány hónappal később, 2025 júliusában Wimbledonban is együtt jelentek meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.