Lassan már 60 éve, hogy Hollywood a zombiapokalipszis helyett, Pierre Boulle műve nyomán arról kezdett el fantáziálni, milyen lenne, ha nem az élőhalottak, hanem az emberszabásúak hajtanák igába az emberiséget. Az 1968-as első A majmok bolygója-adaptációt követően már lassan egy tucat filmmel bővült a franchise, melyet többször újragondoltak az elmúlt évtizedekben. A filmsorozat friss felvonásai pedig nemrég felkerültek az HBO Max kínálatába, a nézőknek pedig több se kellett, rögtön rávetették magukat a disztopikus jövővel kecsegtető sci-fikre, amelyekről (a korábbi epizódokkal kiegészítve) cikkünkben összeszedtünk néhány kulisszatitkot és érdekességet.
A széria legelső, 1968-as felvonásának forgatási szünetei olyan eseményeket eredményeztek, amitől bármelyik antropológus vagy természettudós izgalomba jönne. Az állatjelmezt viselő színészek ugyanis valamilyen okból kifolyólag csakis azokkal a kollégáikkal töltötték a jelentek közötti szabadidejüket, akik ugyanolyan kosztümöt hordtak. Tehát bármilyen különösebb ok nélkül a „csimpánzok a csimpánzokkal”, a „gorillák a gorillákkal”, míg az „orangutánok az orangutánokkal” barátkoztak.
A franchise-t először 2001-ben rebootolták, méghozzá korunk egyik legnevesebb direktora, a Netflix sikerszériáján, a Wednesday-en aprólékosan ügyködő Tim Burton által, az egyik főszerepben pedig egy másik Tim, Tim Roth volt látható. Az azonos keresztnév mellett még az is összeköti a két úriembert, hogy egyikük sem rajongott a kész műért. Roth a forgatás alatt „gazdagabb” lett több idegcsípődéssel és porckorong sérvvel is, de Burton sem lett túl büszke „gyermekére”. Olyannyira nem, hogy egy interjújában azt mondta, előbb ugrana ki az ablakon, mintsem újabb Majmok bolygója-mozit csináljon.
Tíz évvel a közönség által is megvetett remake után ismét előkerült a fiókból egy új A majmok bolygója-film ötlete. A mozi rendezői székéért ráadásul az egyik legesélyesebb jelölt nem más volt, mint a Kontroll, a Ragadozók és A Viszkis direktora, Antal Nimród. A magyar származású amerikai szakember már az utolsó egyeztetések fázisában járt a stúdiófejesekkel, amikor az egyik megbeszélésen azzal a vad ötlettel állt elő, hogy az eredetileg számítógépes animációval készülő majmos jeleneteket igazi állatokkal kellene rögzíteni. Végül ezzel a kijelentésével Antal teljesen elvágta az esélyeit, és kikerült a projektből.
Noha az új A majmok bolygója-filmek igyekeztek egy fantasyhez mérten is lehető legvalósághűbbek lenni, a szerepek kiosztásánál nem végeztek elég pontos kutatómunkát. A Lázadás alcímre hallgató második fejezetben bemutatkozó Koba például egy rendkívül erőszakos és barátságtalan karakter, holott a csimpánzoknak az az alfaja, melyet ő a filmben képvisel a legbékésebbnek számít a csimpánzok körében. A főszereplő Caesar esetében pedig ugyanez a helyzet, csak éppen fordítva.
A majmok bolygója: Háborúban, 1 óra 27 perc környékén az látható, hogy Caesart leöntik az ellenséges majmok egy vödör jéghideg vízzel. A karakter meglepett reakciója ennél nem is lehetett volna hitelesebb, hiszen a főhőst alakító Andy Serkis nyakába tényleg fagyos vizet zúdítottak, mert a kellékesek elfelejtették felmelegíteni. A stábtagok nem győztek elnézést kérni a veterán színésztől, aki egyáltalán nem bánta dolgot, mert így lett tökéletes a jelenet.
Hiába baltázta el Antal Nimród a lehetőségét A majmok bolygója-reboot első részének rendezői posztjáért, mégsem maradt magyar nélkül a filmszéria. Ráadásul az amerikai-magyar direktor jó barátja, a Kontrollon és az egyik Predator-filmen is dolgozó Pados Gyula lett hazánk képviselője a franchise-ban, aki a legfrissebb felvonás, A birodalom operatőre volt. Szóval az HBO Max toplistáját vezető alkotásnak gyönyörű képkockáit neki köszönhetjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.