2025 valószínűleg nem Sydney Sweeney éveként fog bevonulni a történelemkönyvekbe. A szexi színésznő ugyanis botrányt botrányra halmozott, ráadásul mindegyiket egy-egy félresikerült reklámmal, aminek most alaposan meg is issza a levét, már kolléganői is kezdenek szépen sorban elfordulni tőle. Emellett pedig hiába termelt ki idén három mozifilmet, illetve egy thrillert streamingre is, egyikről sem mondható, hogy illusztráció lehetne a siker címszónál az értelmező kéziszótárban. Legutóbbi alkotása, a Christy Martin nevű bokszlegendáról készült életrajzi film épp a múlt héten lett kitűzve a mozik műsorlistáira a tengerentúlon, azonban első hétvégéjén mindössze 1,3 millió dollárt termelt vissza, ami nevetségesen alacsonynak számít.

Úgy tűnik, Dwayne Johnson után Sydney Sweeney bicskája is beletört egy küzdősportolóról szóló biográfia elkészítésébe, pedig mindkét sztár elképesztő átalakuláson ment át szerepe kedvéért, és mind A Szikla, mind a szőke esetében Oscar-díjat látnak maguk előtt a szakírók. A nézőknek viszont fennakadt a torkán az októberi nyitányán 5,8 millió dollárt termelő Zúzógép, és most a Christy is nagyot hasalt a pénztáraknál, mely még ennél is kevesebbet kapart össze.

A szerény nyitány híre persze Sydney Sweeney-hez is eljutott, aki egy Instagram-posztban rögtön védelmébe vette legújabb művét, és kijelentette, neki nem a számok a legfontosabbak:
Nagyon mélyen büszke vagyok erre a filmre. Köszönöm mindenkinek, aki látta, érezte, hitt benne, és hinni fog ebben a történetben még évek múlva is. Ha Christy akár csak egyetlen nőnek is bátorságot adott ahhoz, hogy megtegye az első lépést a biztonság felé, akkor már sikerült. Szóval igen, büszke vagyok. Miért? Mert nem csak a nézettségért készítünk művészetet, hanem a hatásért. És a Christy volt életem legnagyobb hatású projektje
− fűzte hozzá a Christy sikertelenségéhez a színésznő.
Mielőtt 2026 tavaszán Sweeney kisasszony és sztárkollégái, például a Netflixen szörnyeteggé váló Jacob Elordi, vagy a Budapesten random férfiakkal bruncholó Zendaya társaságában visszaköltözik az HBO Max felületére, hogy bemutassák az Eufória 3. évadát, még van egy dobása a mozikasszáknál, amivel megmentheti az idei évét.
Ez pedig nem lesz mást mint a Mamma Mia! 3-ért évek óta kampányoló Amanda Seyfrieddel, illetve a pár hónapja még Horváth Csenge mellett feltűnő Michele Morronéval közösen készített The Housemaid – A téboly otthona című thriller, mely egy tehetős házaspár otthonába érkező bejárónő hátborzongató, de egyben erotikától nem mentes kalandját meséli majd el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.