
Kevés „rusnya féregnek” adatott meg, hogy igazi popkulturális ikonná váljon, de a Predatornak sikerült. A legendás űrvadász még 1987-ben csapott le először Arnold Schwarzeneggerre és kommandósaira, és bár azóta a franchise hullámvasúton utazott a minőséget tekintve, a közönség érdeklődésére mindig számíthatott. A legutóbbi felvonás, a Halálbolygó egészen friss vért pumpált a sorozatba, a direktor, Dan Trachtenberg merész koncepciója szakított a megszokott sablonokkal, és bár nem egy klasszikus értelemben vett Predator-film lett, új megközelítésével többé-kevésbé elnyerte a rajongók és a kritikusok tetszését is. A kérdés most már csak az: Merre tovább?

Érdekesség, hogy a Halálbolygó eredetileg egészen más, már-már a női lábfejekért vakulásig rajongó Quentin Tarantino filmjeire emlékeztető irányt vett volna, hiszen a tervek szerint a második világháború idején, náci katonák és ragadozók összecsapását nézhettük volna végig az első sorból. Ebből végül ugyan nem lett semmi, de bőven akadt még ötlet a tarsolyában Dan Trachtenbergnek, aki elmondása szerint három különböző történet akar vászonra vinni, ezek közül kettő pedig már meg is történt: A Predator: Gyilkosok gyilkosa, a Halálbolygó és egy harmadik, titokzatos projekt, ami minden jel szerint nem más, mint a Préda 2.
A szégyenszemre csakis Hulun, illetve Disney+-on bemutatott Préda 2022-ben valóságos meglepetéssiker lett. A 18. századi amerikai őslakos amazon története nemcsak látványos és feszült, de érzelmileg is sokkal telítettebb volt, mint amit egy akcióhorrortól várni lehetett. A folytatás pedig már úton van, márciusban megerősítették a Disney részéről, és minden bizonnyal visszatérünk majd a vadnyugati tájakra. A főszerepet játszó Amber Midthunder visszatéréséről már folynak a tárgyalások, de nem biztos, hogy ő lesz az egyetlen ismerős arc.

Sok fanatikus azt vallja, hogy Arnold Schwarzenegger nélkül nem is beszélhetünk igazi Predator-filmről, és rajongók ezrei várnak arra évtizedek óta, hogy a 78 éves színész egyszer még visszatérjen a szerephez, és lehet, hogy most közelebb vagyunk ehhez mint valaha.
Dan Trachtenberg nemrégiben egy közönségtalálkozón árulta el, hogy már le is ült ebédelni az „Osztrák Tölggyel”. A rendező pedig sejtelmesen utalt rá, hogy a beszélgetés egy része egy esetleges visszatérés lehetőségéről is folyt. Bár konkrétumok még nincsenek, könnyen elképzelhető, hogy Schwarzie egy cameóval vagy akár fontosabb szerepben is újra felbukkan. Ám azonban az még mindig kérdés, hogyan kerül majd az egykori kormányzó az 1700-as vadnyugatának végtelen sztyeppéire?

Bár a 2000-és években finoman szólva sem aratott kritikai sikert egyik Alien vs Predator-mozi sem, úgy tűnik, Hollywoodban is él a három az igazság szabálya. Minden jel szerint ugyanis újra összeeresztik a filmvilág két legismertebb űrszörnyét.
A Halálbolygóban már felsejlett több direkt és indirekt utalás is az Alien-franchise-ra, elég csak a hírhedt Weyland-Yutani vállalatra gondolni, és ezt aligha tették minden ok nélkül. Trachtenberg korábban meg is jegyezte, hogy már az idei két Ragadozó-mozija előtt az volt a célja, hogy egy, a Marvel-univerzumhoz hasonló, egymással szorosan összefonódó gigafranchise-t hozzon létre a Predator számára.

Ha ez valóban így van, és a rendező teljhatalmat kap, akkor a következő években nemcsak folytatásokat, hanem egy komplett kibővített világot kaphatunk. Az új AvP-film persze valószínűleg nem közvetlenül a Halálbolygó folytatása lesz, de az irány egyértelmű, a két franchise végérvényesen egymásba fonódhat, ha azt az idén nyáron sorozat formájában jelentkező Alienek is úgy akarják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.