„De rusnya egy féreg vagy te!” – Cukiskodó vígjátékot csinált a Disney a rettegett Ragadozóból: Megnéztük a Predator: Halálbolygót

A Ragadozó első, 1987-es megjelenése óta kész érzelmi hullámvasút volt az, amit a franchise rajongóinak át kellett élniük. Noha a Predator-filmek 2. felvonása még fel tudott nőni az Arnold Schwarzeneggerel a főszerepben kultfilmmé érő elődjéhez, az új évezredben igazi mélyrepülés vette kezdetét a sokak számára bűnös élvezetnek számító Alien vs Predator-mozikkal. Antal Nimród 2010-es mozija aztán némileg javított a Ragadozó renoméján, Shane Black 2018-ban ismét földbe döngölte a filmszériát Predator – A ragadozó címre keresztelt fekete komédiájával.

Mikor pedig már mindenki temette az intergalaktikus űrvadászt, megjelent a horizonton Dan Trachtenberg, és új életet lehelt a franchise-ba. A szégyenszemre csak a streamingen megjelent Prédát majd’ mindenki imádta, az idén bemutatott Predator: Gyilkosok gyilkosa pedig bebizonyította, hogy még az animált világban is van keresnivalója a ragadozónak.

Így érkeztünk meg mai filmünkhöz, a szintúgy Trachtenberg által dirigált Predator: Halálbolygóhoz, mely már előzeteseivel is megosztotta a méretes rajongóbázist, és sajnos azoknak lett igazuk, akik attól féltek, hogy az évek során felrajzolt egyszer fent, egyszer lent-felállásból utóbbi állapot fog következni a Predator-filmek életében.

Halál cuki lett ez a Halálbolygó

Dan Trachtenberg 3. Predator-mozijának alcíme nem viccel, tényleg egy olyan bolygóra kalauzol el minket, ahol minden és mindenki meg akar ölni, és egy lélegzetvételnyi nyugtod sincs. Ide érkezik meg, vagyis inkább menekül Dek, a fiatal, számkivetett jaucsa, aki meg akarja bosszulni bátyja elvesztését, és bebizonyítani apjának a rátermettségét. Ezt pedig úgy kívánja elérni, hogy levadássza az univerzum legkegyetlenebb lényét. Itt jön a képbe az Elle Fanning által alakított Thia, az android, valamint egy apró, majomszerű lényecske, amik nélkül Dek, ha akarja, ha nem, képtelen lenne sikeresen végrehajtani tervét.

2019-ben, mikor a Disney bekebelezte a Predator (és az Alien) jogait birtokló 20th Century Fox stúdiót, rajongók hada irtózott attól, hogy a Ragadozókból családbarát matiné lesz, ám ez a sors eddig szerencsére elkerült a franchise-t. Eddig. A Predator: Halálbolygó ugyanis nem több egy kétségtelenül látványos, ugyanakkor a korábbi filmek sajátos, fojtogató atmoszférájától kegyetlenül megfosztott, mézzel bemázolt, csöpögősen érzelgős, élőszereplős Disney-mesénél.

Persze becsülendő Trachtenberg merészsége, hogy egy esetlen, közel sem tökéletes ragadozót tett meg sztorija főhősének, mégis teljesen érthetetlen, hogyan tudott odáig elgyámoltalanodni a franchise, hogy némelyik jelenetétől már a Jégkorszak-filmek cuki, poénkodó triója jut eszünkbe a főszereplők láttán.

Ez már nem a megszokott Predator

A gyenge poénok, az indokolatlan, aranyosnak szánt gegek, illetve az idegesítő karakterek mellett pedig a főhős sorstragédiája is pont annyira súlytalan, mint a film alatt csakhamar üressé váló popcornos dobozunk. Bár ez is azt jelzi, hogy a Predator: Halálbolygó egy hamisítatlan popcornmozi, amelynek azért megvannak a maga pozitívumai: Látványból valóban nincs hiány, a szinte szüntelenül érkező, akciódús szekvenciák egész jól meg vannak komponálva, ahogyan az azokat kísérő, korrekt soundtrack is, de ettől még Trachtenberg filmje nem lesz több egy középszerű, tucat sci-fi-nél, ami egy-két easter egget leszámítva aligha emlékeztet egy Ragadozó-filmre.

Végszó

Összességében tehát azt lehet mondani, hogy Dan Trachtenbergnek nem jött össze a mesterhármas. Bár darabszámban elérte a bűvös hármast a fiatal rendező a Predator-franchise-on belül, a Halálbolygó mégis jócskán elmarad az előző kettő alkotástól. Az egykor álmatlan éjszakákat okozó, lesből támadó fenevadból egy családbarát mesefigurát sikerült csinálni, aki az átlagos látványmozik kedvelőit ki fogja szolgálni, ám a Ragadozó-filmek ősfanjai aligha fognak elégedetten távozni a vetítőteremből. Talán jobban is teszik, ha nem is áldoznak rá egy árva forintot sem.