A 35 éves sztár visszatérése kapacsán napról napra meglepőbb interjúkat ad. Jennifer Lawrence filmje, a Die, My Love "Dögölj meg, szerelmem" miatti sajtótúrnén már számos érdekes interjút adott, de a legutóbb gyakorlatilag kiherélte pár mondattal Hollywoodot.

A színésznő - aki bátran vállalt szexjelenet terhesen az új filmjében Robert Pattinson mellett - igazán válogató a szerepet illetve a nyilatkozatait tekintve. Jennifer Lawrence gyerekei miatt gondolja úgy, hogy innentől jobban meg kell válogatnia a szerepeit, hogy kikkel és mennyit dolgozik a jövőben, ugyanis már nem csak önmagára és a karrierjé kell fókuszálnia. Ezért is érzete úgy, hogy két év után egy ilyen erős, az anyaság nehézségeit bemutató történettel kell visszatérnie, amit Lynne Ramsey rendezőnő készített.

A kedvező kritikák után JLaw elárulta, hogy a férfi direktorok túlrendezik a filmjeiket.
Munkám során találtam egy közös vonást a női rendezőkben, mégpedig azt, hogy nem csinálnak túlrendezett dolgokat a filmjeikben...voltak olyan esetek, amikor férfi rendezőkkel dolgoztam, és folyamatosan úgy kellett éreznem, mintha ők "nagyon" rendeznék a filmet. És még csak nem is igazán történt semmi. Egyszerűen idegesítő! Amikor szerzőként gondolkodom, az agyam elkalandozik az irányításban, és… mi is ez a szó? Neurotikus!
– osztotta meg a sarkalatos véleményét az Oscar-díjas sztár a Vulture magazinnak.

Hogy ezután Jennifer Lawrence a férfi direktorok kedvence lesz-e, az a jövő zenéje, mindenesetre a következő filmjét a legendás Martin Scorsese-val készíti, partnere pedig Leonardo DiCaprio lesz a What Happens at Night című pszichothrillerben, amit a jövő év elején kezdenek forgatni.
A Dögölj meg szerelmem 2026. február 12 -én érkezik a magyar mozikba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.