
Demi Moore Hollywood egyik legsokoldalúbb, ennek ellenére méltatlanul alulértékelt színésznője. Terjedelmes filmográfiája közel 100 mozit számlál, melyek közül volt számos igencsak kiemelkedő alkotás, mégis, Bruce Willis volt felesége egészen 2025-ig nem kapott Oscar-jelölést. A szer című testhorrorban nyújtott alakítása hozta el neki idén az első jelölését, és valljuk be, mind meg voltunk győződve róla, hogy meg is kapja, így hatalmas csalódás volt, amikor a filmben Demi fiatalabb énjét alakító Margaret Qualley elorozta kolléganője elől a dicsőséget.

Demi Moore egy rendkívül ellentmondásos karakter. 16 évesen otthagyta az iskolát és pin-up girl-nek állt, majd 19 évesen hozzáment Freddy Moore énekeshez, aki 12 évvel volt idősebb nála. Karrierjét a General Hospital szériában kezdte, első filmes bevételeit féktelen bulizásra és kokainra költötte. Függősége miatt majdnem kirúgták a Szent Elmo tüze forgatásáról, így a szerep kedvéért elvonóra ment. Valószínű, hogy hányattatott gyermekkora állhatott a zűrös fiatalkor hátterében, de ahogy egyre sikeresebb lett a szakmában, leszámolt korábbi életstílusával, bár a szélsőségektől később sem riadt vissza. Legendássá vált például az az 1991-es Vanity Fair címlapfotó, amin meztelenül, 7 hónapos terhesen pózolt, de a későbbiekben is az a hír járta róla a filmstúdiós közegben, hogy azért érdemes vele dolgozni, mert nem riad vissza semmilyen extrém nyilvános szerepléstől, így könnyű vele filmeket promózni. A megosztó esetek ellenére Hollywood egyik legkeresettebb és nem mellesleg legjobban kereső színésznőjévé vált, bár a kritikai elismerés valahogy elkerülte. Pedig a Ghost gigantikus sikere után is voltak emlékezetes alakításai. A Tisztességtelen ajánlatban az idén elhunyt Robert Redford mellett játszott. Állítólag a film rendezőjével, Adrian Lyne-nal rengeteget veszekedtek a forgatás alatt, szegény Woody Harrelson próbálta megbékíteni őket minden alkalommal. Lyne azt szerette volna, ha Moore sokkal érzékenyebben játssza a karakterét, a színésznő pedig nem értett egyet a rendező követeléseivel. Később, a vágóasztalon látva az egészet, Lyne megértette, hogy Moore pontosan azt csinálta, amit kért tőle, így később bocsánatot kért a színésznőtől.

Demi Moore szerelmi élete hasonlóan munkahelyi konfliktusaihoz, meglehetősen zűrösen és változékonyan alakult. Egy ideig Charlie Sheen testvére, Emilio Estevez menyasszonya volt, de az eljegyzésből végül nem lett házasság. 1987-ben lett Bruce Willis felesége, akivel három közös gyermekük született, Rumer, Scout és Tallulah Willis. Az ominózus Vanity Fair címlapon éppen a középső gyermekkel, Scout-tal volt várandós. Házasságuk 2000-ben ért véget, de előtte már 3 éve külön éltek. A válás után is megmaradt közöttük a jó viszony, szeretetben nevelték három lányukat, Demi pedig a mai napig segíti és kitart Bruce Willis mellett, akinél nemrég afáziát majd frontotemporális demenciát diagnosztizáltak. A színésznő 5 évvel a Bruce Willis-válás után hozzáment Ashton Kutcher-hez. A Kutcher és a színésznő közötti 15 év korkülönbség miatt sok kritika érte a párost, Demi Moore pedig 2019-ben megjelent életrajzi könyvében arról is mesél, hogy a támadások mellett a tragikus vetélés és egy állítólagos megcsalás is nagy szerepet játszott abban, hogy végül 2013-ban elváltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.