Minek ide Schwarzenegger? A menekülő ember sokkal több, mint akciófilm

Glen Powell lett az igazi menekülő ember, mi pedig minden idegszálunkat megfeszítve szurkolunk neki. Edgar Wright rendezésében készült el a legújabb Stephen King adaptáció, mely amellett, hogy lebilincselően akciódús, rendkívül fontos morális kérdéseket feszeget. A menekülő ember elgondolkodtat és egyben szórakoztat is, Glen Powell pedig bebizonyítja, hogy a sármján túl rendkívül tehetséges is, és már bőven itt volt az ideje, hogy egy fontos filmben főszerepet kapjon.  

A menekülő ember adaptációja

Sosincs könnyű dolga annak, aki Stephen King író műveihez nyúl. A bestseller szerző regényeiből és novelláiból számtalan adaptáció készült már, melyekre az író kivétel nélkül vegyes érzelmekkel reagált. Példának okáért King ki nem állhatta Stanley Kubrick Ragyogás rendezését Jack Nicholsonnal a főszerepben, csúnyán össze is veszett a rendezővel, mert szerinte a filmnek semmi köze nem volt az eredeti műhöz. Ugyanakkor A remény rabjai, melyet a kritikusok is éltettek, és minden idők legjelentősebb filmjei között tartja számon a szakma, még Stephen King tetszését is elnyerte. A menekülő ember esetében is hasonlóan alakult a történet. Edgar Wright rendezőről nemrég kiderült, hogy gyerekkora óta hatalmas Stephen King rajongó. Még 2018-ban posztolt arról, hogy ha választhatna, hogy az író melyik alkotását vigye vászonra, kérdés nélkül A menekülő emberre tenné a voksát. 7 évvel később teljesülhetett az álma, és azt kell mondanunk, parádésan teljesítette a feladatot. King regénye 1982-ben jelent meg, és olyan messzeségeket vetített előre, amiket a ‘80-as évek embere a legvadabb álmaiban sem gondolt volna. A regény cselekménye 2025-ben játszódik, így különösen izgalmas, hogy ez a film most készülhetett el. Az író sötét és disztópikus jövőt képzelt el, és tekintve mai világunk alakulását, a jóslatai beteljesülni látszanak. Wright rendezőként minden lehetséges eszközt bevetett a filmben, hogy érzékeltesse ezt a sötétséget, és azt a látványos kontrasztot, amit a szegények és a gazdag kiváltságos elit világa képez. Amitől már a film elején különösen elfog minket a nyugtalanság, az a megszülető felismerés, hogy egyáltalán nem tűnik sem elképzelhetetlennek, sem pedig ismeretlennek az a világrend, amit a rendező a kezdeti pozícióban felvázol számunkra. 

Glen Powell nagy pillanata A menekülő ember

Glen Powell karaktere, Ben Richards az első perctől kezdve szimpatikus. Könnyű azonosulni a családcentrikus, küszködő apával, aki az átlagos kisember problémáinak megtestesítője. Főleg, amikor kiderül róla, hogy azért nem kap munkát sehol, mert harcos szakszervezeti tagként kiállt a kollégáiért, és mindig ő vitte el a balhét, így mindenhonnan elbocsátották. Glen Powell ezzel a szereppel lehetőséget kapott arra, hogy bebizonyítsa, színészi képességeinek skálája szélesebb, mint amit a korábbi romantikus filmekben nyújtott alakításai megengedtek, és bölcsen élt is ezzel a lehetőséggel. A speciális effektekkel, lövöldözéssel és robbantásokkal teletűzdelt előzetes ne tévesszen meg senkit. A menekülő ember sokkal több, mint akciófilm. Glen Powell nemcsak rohangál és bunyózik, hanem nagyon fontos gondolatok szócsövévé is válik a két óra hosszúságú filmben. Itt fontos megjegyezni, hogy ugyan a tendencia azt mutatja, hogy néhány éve a filmkészítők ráálltak a két-két és fél óra játékidejű mozik gyártására, (annak ellenére, hogy mérésekkel igazolhatóan korunk emberének figyelme egyre kisebb időintervallumokra köthető le) A menekülő ember két órája úgy repül el, hogy szinte észre sem vesszük. A film tempója követhető, feszes ritmusú, persze a hatást fokozza a főszereplőnk, Ben Richards karján elhelyezett óra, ami mindig pontosan mutatja, hogy időben hol is tartunk éppen a nagyjából 30 napot felölelő történetben. A mellékszereplők közül érdemes kiemelni Colman Domingot, aki A menekülő ember műsorvezetőjét, Bobby T-t alakítja, és hibátlanul hozza a tenyérbemászó tévésztár karakterét. Michael Cera, aki csak néhány jelenet erejéig bukkan fel, szintén üde színfoltja a történetnek.

A menekülő ember kultfilmmé válhat 

A menekülő embernek minden esélye megvan rá, hogy a forradalmi érzelműek egyik kultfilmjévé váljon a következő években, talán azt is meg mernénk kockáztatni, hogy a Mátrix-filmekhez közeli polcon foglalhatja el helyét a filmtörténetben. A világunkat uraló technológia és a szünet nélküli online jelenlét árnyoldalairól mesél, viszont a megfogalmazott egyértelmű kritika mellett a történet végére felcsillantja a reményt, hogy ennek nem feltétlenül kell így történnie, van lehetőségünk másként csinálni. A menekülő ember a szabad akarat, az álhírterjesztés, a társadalmi tagozódás, a kapzsiság és az egyre törékenyebbé váló elvek kérdéseit feszegeti, azért pedig külön köszönet Edgar Wright-nak, hogy nemcsak a felszínt kapargatja, hanem kellően mélyre megy. A film végeztével a néző úgy hagyhatja el a mozit, hogy esetleg dolgozik benne némi harag, látva a film és a valóság párhuzamait, de ennek a haragnak örülni kell, mert ez azt jelzi, hogy számunkra talán még nincs minden veszve.