Jared Leto már megint elbaltázta! Az év legjobban várt sci-fijét is sikerült tönkretennie: ilyen lett a Tron: Ares

Kevés franchise-t tudnánk mondani, ami akkora gyökeres változást és forradalmi újítást tudott volna hozni a speciális effektusok terén a filmtörténelembe mint a Tron-filmek, és leginkább annak első, 1982-ben megjelent felvonása. A Jeff Bridges-t a virtuális térbe száműző filmszéria 28 év elteltével, 2010-ben kapott folytatást Tron: Örökség címmel, mely épp napjainkban éli második virágkorát, részben épp ezt meglovagolva, másrészt pedig a mesterséges intelligencia körüli aktuális, égető témákat boncolgatva állt elő a farbával a széria harmadik epizódja, a Tron: Ares.

Az év egyik legjobban várt sci-fi akciózását a magyar sztárvilág is már alig győzte kivárni, a budapesti Aréna Pláza mozijában tartott premier előtti vetítésen több híresség is tiszteletét tette, köztük az életmódot váltó Zámbó Krisztián, Danny Blue, de még Nagy Ő Virág is benézett, hátha az utolsó pillanatban felbukkan a film főhőse, Jared Leto. Noha az összegyűlt érdeklődők népes tömege egy garantált szórakozást nyújtó, látványos moziélményre számított, a közönség mégis keserédes szájízzel távozhatott a teremből, most pedig kiderül, hogy miért.

Tron: Ares, avagy Frankenstein motoron

1982 és 2010 után tehát harmadszorra is megelevenedik a „Rács”, ami eddig egyirányú volt, a való világ hús-vér szereplői juthattak csak át oda, de a virtuális tér emberi testet öltő programjai nem jöhettek át a mi dimenziónkba. Egészen eddig! A Dillinger Systems feje, Julian Dillinger ördögi terve ugyanis az, hogy a „Rácsról” importál mesterséges intelligencia által vezérelt, sebezhetetlen és fáradhatatlan katonákat, melynek mintapéldánya a frappánsan a háború görög istenéről elnevezett Ares, akit Jared Leto testesít meg.

A tökéletes harcosról viszont hamar kiderül, hogy mégsem olyan tökéletes. Hiba van a gépezetben, érzelmek és moralitás csúszott a fogaskerekek közé, amitől Ares megmakacsolja magát, és a motoros szerkóba öltözött, modern Frankenstein-szörny tervezője ellen fordul, ráadásul annak legnagyobb vetélytársának szövetségese lesz. A világok közti akciózásba az alkotók azért igyekeztek némi mondanivalót is belecsempészni, de az elénk tálalt csont már úgy le volt rágva, hogy egy falat sem akadt rajta.

Jared Leto tökéletes katonája mellett két fontosabb szereplőt ismerhetünk meg. Az egyik Greta Lee techzsenije, akit bár a színésznő próbál élettel megtölteni, a karakter botrányosan közhelyes, személyes tragédiája képtelen egy könnycseppet is kifacsarni belőlünk, nemhogy egy egész csomag zsebkendőt telesírjunk.

A másik pedig az Amerikai Horror Story-ból vagy az idén ismét nagyot taroló, Netflixes Szörnyeteg-sorozatból ismert Evan Peters MI-mágnása, aki sztori bármire képes rosszfiúját hozza el nekünk, viszont inkább tűnik egy tablettel hadonászó, bömbölő hatévesnek, mintsem egy rettegett cégtulajdonosnak. Ám a töltelékkarakterek sem tudnak olajozni a nyikorgó, csikorgó gépezeten, ezen pedig még Jeff Bridges és Gillian Anderson sem tud segíteni, akik pár percre ugyan beköszönnek, de őket már a moziból hazafelé vezető úton elfelejtjük.

Jared Leto megint túltolta

Nem csoda, hogy izzadságszagú a kémia a szereplők között, hiszen állítólag maga a forgatás sem volt éppen zökkenőmentes, hiszen az utóbbi években nem épp karrierje csúcsán álló Jared Leto ismét alkotott. A Morbius című szörnyszülött sztárja ugyanis Christian Bale-t megszégyenítő method acting-módba kapcsolt, azaz forgatási szünetekben is karakterben maradt. Már színésztársai és a komplett stáb agyára ment azzal, hogy őt márpedig kamerán kívül is Aresnak kell hívni, erre egyedül a filmszéria egyik alapító atyja, Jeff Bridges hányt fittyet. A végeredmények pedig sokkal nagyobb lett a füstje, mint a lángja, Leto szereplése ugyan messze áll a nézhetetlentől, de rezzenéstelen, sótlan és üres játéka, valamint a sok esetben nevetséges párbeszédei nem emelnek, sokkal inkább süllyesztenek a produkció színvonalán.

Nincs Daft Punk, nincs party

Ami viszont még továbbra is működik a franchise-ban, és ami mentőövet dob a produkciónak, hogy ne fulladjon bele saját maga középszerűségébe, az a monumentális látvány, illetve az ezzel kéz a kézben járó zenei aláfestés, ami viszont most érezhetően alulmarad az előző felvonás, a Tron: Örökség taktusaihoz képest, melyeket a Daft Punk biztosított. A hasonló stílusban alkotó Nine Inch Nails nem tudta azt szintet hozni, amit a rajongók elvártak volna.

Végszó

A Tron: Ares hozza azt, amit ígér, de annál semmi többet. Egy epikus zenékkel megfűszerezett látványorgia, ami bebizonyítja, még mindig van értelme a 3D-nek. Mindenképp ajánlott moziban megnézni, mert amint lecsupaszítjuk a látványelemekkel színesített buroktól, egy rémesen unalmas és sablonos sztorit kapunk, amiben sokkal több potenciál lett volna, így akik arra várnak, hogy az előző két részhez hasonlóan, majd az Ares is felkerül valamikor Disney+-ra, azoknak szép álmokat kívánunk, hiszen a mozi egyetlen élvezeti értékétől fosztják meg magukat.

A franchise szerelmeseinek egyébként nem kell könnyes búcsút venni a száguldó pixelcirkusztól, a lezárás erősen azt sejteti, itt még bőven van mit mesélni, de kérdés, hogy erre tényleg szükségünk van?