Orbitálisat bukott a magyar botrányfilm: ezt még Mucsi Zoltán sem menthette meg

Magyarországon a művészfilmeknek valószínűleg csak akkor van esélyük a szélesebb közönséghez is eljutni, ha botrányt botrányra halmozva kívánnak a csúcsra törni. A 2001-es Nexxt legalábbis ezt az utat szerette volna bejárni. Az első igazi magyar botrányfilmként hirdették, amely nem tartotta vissza magát az erőszak, a provokáció és a nézők megbotránkoztatása terén. De már a koncepció is halva született ötlet volt, hiszen miért is akarna egy művészfilm mainstream lenni? A műfaj lényege éppen a kísérletezés, a határfeszegetés és a mélyebb gondolatok közvetítése. Ha azonban a cél eleve a sokkolás volt, akkor a mondanivaló háttérbe szorul, és a végeredmény nem lesz több mint üres hírverés. Schilling Árpád filmje esetében pontosan erről van szó, egy színházban még működő koncepció áterőszakolása a mozivászonra, amiben még Udvaros Dorottya és Mucsi Zoltán is élvezhetetlenek voltak.

Nexxt, kérjük a következőt! Ennél csak jobb lehet...

A film történetének középpontjában egy extrém tévéshow, a Nexxt áll, amelynek karizmatikus műsorvezetője, az Udvaros Dorottya által alakított Frau Plastic Chicken a képernyőn akarja kigyomlálni a nézőkből a gonoszt. Ehhez két vendéget hív meg segítségül, a felismerhetetlenségig lenyugtatott Mucsi Zoltán képében megjelenő Kicsi Alexet, aki egykor még egy erőszakos fiatal volt, mára már azonban jó útra tért, és a Bodó Viktor jóvoltából megjelenő Rex Madisont, egy modern sorozatgyilkost, akit a műsor készítői élő adásban kívánnak letartóztatni. A koncepció tehát két külön korszak klasszikus rosszfiújának összeugrasztására épül, egy rendhagyó tévéműsor körítésébe csomagolva.

Egyébként nem véletlen, hogy a figurák ismerősen csengenek, hiszen a készítők Kicsi Alexet Anthony Burgess Gépnarancsából csenték el, Rex Madison pedig Bret Easton Ellis Amerikai pszichóját idézi. Ráadásul a Nexxt éppen egy időben került a magyar mozikba a hamarosan a remake-elés sorsára jutó, Christian Bale-féle Patrick Bateman-sztori adaptációjával. Schilling filmje viszont nem kezeli ezeket a legendás karaktereket súlyukhoz méltóan. Ahelyett, hogy kibontaná e művek morális dilemmáit, itt inkább csak amolyan biodíszletként hatnak egy kétségkívül groteszk showműsorban. A cselekmény hamar szétcsúszik és a történet minden tanulság nélkül süllyed el az öncélú provokációban.

Mucsi Zoltánból nem lett a magyar Malcolm McDowell

A színészi alakítások sem emelnek a Nexxt színvonalán. Udvaros Dorottya műsorvezetőjében ugyan van potenciál, ő már inkább egy karikatúra, mintsem igazi filmkarakter. Túlzó, és ettől lesz egy idő után rettenetesen fárasztó. A 68. életévét nemrégiben betöltő Mucsi Zoltán sem hozza a tőle megszokott energiát, az ő figurája üres utánérzés, Stanley Kubrick klasszikusához képest már-már paródiába hajlik, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb. Bodó Viktor sorozatgyilkosa szintén inkább ripacs, mintsem félelmetes, a rántotta sütős jelenet megtekintése pedig már súrolja a fizikai fájdalom határát. A mellékszereplőknek pedig sok babér itt nem terem, pedig olyan nevek fordulnak meg a képernyőn mint Csányi Sándor, Péterfy Bori vagy Pokorny Lia, de ők sem tudják emelni a színvonalat. Az egész produkción érezni, hogy nem tudta levetkőzni magáról a színházi múltját, a színészek túlzó gesztusai és furcsa hanglejtései itt egyáltalán nem működnek.

Botrányok helyett botrányosan rossz film

Schilling Árpád a hírhedt Krétakör Színház tagjaként és a színház világában jártas emberként jó ötletnek gondolta vászonra vinni Tasnádi István darabját, ám a honi alkotásokban ritkán látott, extra mennyiségű erőszakkal meghintett, botrányosnak szánt filmadaptáció azt bizonyítja, hogy ami a színpadon működik, az nem feltétlenül él meg a mozivásznon is. A filmet ráadásul eredetileg annyira öncélúan erőszakosnak vélte a Filmszemle közönsége, hogy az alkotók inkább újravágták, és hónapokkal később egy kurtított verzió került vissza a mozikba, így a Nexxt még botrányfilm mivoltához sem volt képes tartani magát.

Végszó

Összességében a Nexxt a 2000-es évek elejének egyik legnagyobb filmes mellényúlása volt hazai fronton. A színházban talán hatásos volt a média és az erőszak kapcsolatának boncolgatása, a vásznon viszont felszínes provokáció, üres ígéret maradt. A korabeli nagyérdemű sem tudott mit kezdeni vele, egyesek túl erőszakosnak, mások szimplán semmitmondónak ítélték. A reklámkampány ugyan megpróbálta az első magyar botrányfilmként eladni, amit „már a premierje előtt támadások értek”, de a végeredmény inkább a szegény ember Mechanikus narancsa lett.