Az idei év legnagyobb durranását hozhatja el Jennifer Lopez a mozikba. Az 50 évvel ezelőtt, Manuel Puig tollából megszületett A Pókasszony csókja című művet ugyanis ezúttal J-Lo főszereplésével viszik ismét vászonra, az eddigi ízelítők és kritikák pedig több mint ígéretesek. A látványos musicalbe csomagolt sztori két börtönakóról szól, akik közös álmodozásaik által barátkoznak össze, képzelgéseik visszatérő szereplője pedig egy rejtélyes nőszemély, aki egy csókjával képes bárkit eltenni láb alól. A Pókasszony csókjában Lopez mellett még feltűnik majd Diego Luna, a Disney+ Star Wars-sorozatának, az Andornak a főhőse, de az a Tonatiuh Elizarraraz, aki a Netflix egyik legnézettebb filmjéből, a Kézipoggyászból lehet ismerős a közönségnek. A színésztársaira tehát nem is lehetett panasza a latin dívának, az egyik jelmezére viszont már annál inkább.
A Budapesten bombasztikusat koncertező Jennifer Lopez múlt vasárnap egy reggeli műsorban vendégeskedett, ahol a tengerentúlon október 10-én mozikba kerülő A Pókasszony csókja volt a fő téma. JLo pedig amellett, hogy áradozott, mennyire fantasztikus is volt a forgatás, a munkafolyamat legnehezebb részét is kiemelte a beszélgetés során, ami nemcsak átvitt, hanem a szó szoros értelmében is a színésznő nehezére esett. Ez pedig egy aranyból készült dressz volt, ami látványt tekintve valóban szemkápráztatóra sikeredett, ellenben dolgozni benne már egészen más tészta volt:
Az aranyruha több mint 20 kilót nyomott. Nagyon nehéz volt. Alig bírtak felemelni, de a lábamat is alig tudtam megmozdítani, vagy végrehajtani a táncmozdulatot. Kész rémálom volt.
– árulta el a CBS kamerái előtt a showbiznisz koronázatlan királynője, aki ezzel együtt nem győzte dicsérni a jelmeztervező, Colleen Atwood kiváló munkáját.
A befektetett kemény munka, az aranydresszben való rengeteg riszálásnak viszont beérhet a gyümölcse, bármennyi is nehéz feladat volt. Ugyanis a kezdeti kritikák már januárban, a Sundance Fesztiválon tartott ősbemutatón is Oscar-díjat emlegettek Jennifer Lopez kapcsán. A popdíva viszont korántsem ennyire optimista magával szemben, és erre meg is volt az oka, hiszen korábban egyszer már felsült az Oscar-szezonban:
Nem, nem, nincsenek ilyen elvárásaim… Legutóbb megtanultam a leckét.
– mondta nevetve a műsorban J-Lo.
Az énekes-színésznő a második mondatával a 2019-ben megjelent A Wall Street pillangói című drámára utalt, melyben szintén kiemelkedőt alakított, és sokan (köztük minden bizonnyal ő maga is) őt várták a női főszereplő kategóriájában végső győztesként a következő Oscar-gálán, de Lopeznek végül üres kézzel kellett távoznia a díjátadóról. Bármennyire is nem bízik ezúttal a saját sikerében, talán most mégis eljön a Pókasszony megtestesítőjének ideje, és elhódítja azt a díjat, ami még hiányzik a trófeagyűjteményéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.