Hollywood ismét elvesztett egy legendát: Íme, Terence Stamp feledhetetlen alakításai – Galéria!

Terence Stamp
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 18. 13:10
Michael Madsen után ismét egy neves karakterszínésszel lett kevesebb Hollywood. Terence Stamp noha sose volt az a tipikus filmsztár alkat, de akármennyi időt is kapott a vásznon, azt mindig maximálisan kihasználta, nem véletlenül gyászolják most milliók szerte a világon.

Ha filmekről van szó, hajlamosak vagyunk csakis a sztárokkal foglalkozni. Pedig ugyanannyi figyelmet érdemelnének a többnyire kisebb szerepekben feltűnő, de a reflektorfényt gyakorta elcsenő karakterszínészek is. Ilyen volt például Michael Madsen, és közéjük tartozott a tegnap elhunyt Terence Stamp is. A 87 évesen örökre eltávozó színész megigézően kék szemei mindig tele voltak élettel, és bármilyen kis szerepet is osztottak rá, valahányszor képes volt megzabolázni a vásznat. Szinte minden műfajban kipróbálta magát, de a legtöbben a kezdeti Superman-filmek fő gonoszként, Zod tábornokként, Wall Street-i tőzsdecápákhoz forduló befektetőként vagy a lakókocsiban a sivatagot átszelő nőimitátorként emlékezhetnek rá. Utóbbi szerepét egyébként annyira szerette az évek óta visszavonultan élő Stamp, hogy még a nyugdíjas éveit is hajlandó lett volna megszakítani egy folytatás kedvéért.

Terence Stamp death
A Terence Stamp-filmek már évek óta szüneteltek, de a színész készült a nagy visszatérésre (Fotó: PA)

Terence Stamp újra női ruhába akart bújni

Bár a hamarosan újabb nagyszabású mozival előálló Edgar Wright 2021-es Az utolsó éjszaka a Sohóban című thrillerével, Terence Stamp letette a lantot, egyik kedvenc szerepe kedvéért bármikor szívesen felállt volna a kanapéról. A Priscilla – A sivatag királynőjének kalandjai, mely három különös és ugyancsak magának való, női ruhát viselő előadóművész kalandozásait meséli el, és ami Stamp mellett olyan sztárokat tudott felmutatni, mint Hugo Weaving vagy Guy Pearce, ugyanis több mint 30 évet követően kaphatott volna folytatást. A szintúgy Stephan Elliott által rendezni kívánt, ám még kezdeti fázisban járó projektet könnyen keresztülhúzhatja Terence Stamp halála, mely kollégáit is teljességgel lesújtotta. A Priscilla után a Memento és A brutalista sztárjává váló, Guy Pearce X-en emlékezett meg megható módon egykori színésztársáról:

Viszlát kedves Tel. Nagyon inspiráló voltál, magas sarkúban és anélkül is. Mindig velünk lesz a Kings Canyon, a Kings Road és az ABBA. Sok sikert kívánok az utadon, Ralph!

búcsúzik a színész szeretett kollégájától.

Terence Stampet ritkán lehetett főszerepben látni, de talán ebben rejlett igazán az ő ereje. Persze, akkor sem vallott szégyent, mikor köré építettek fel egy produkciót. Legemlékezetesebb szerepeit tartalmazó galériánkat a lenti képre kattintva tudod megnézni:

Terence
Terence
Terrence (TERENCE STAMP) greets the participants at the Yes seminar in Warner Bros. Pictures' and Village Roadshow's comedy "Yes Man." The film stars Jim Carrey and is distributed by Warner Bros. Pictures.
PHOTOGRAPHS TO BE USED SOLELY FOR ADVERTISING, PR

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.