Quentin Tarantino filmjei mind egy erős vízióról tanúskodnak. A rendező addig fűzi a fonalat, ameddig nem lesz belőle valami olyan, ami évek múlva is jelen van a közbeszédben mint valami eredeti, meglepő, sokkoló, igazi Tarantino-anyag. Ilyen filmeknél mint a Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Kill Bill, Volt egyszer egy Hollywood, Django elszabadul, a rendező munkáinak mélyebb ismerete nélkül is feltűnik a filmek iránti szenvedély és elhivatottság. Jóllehet, egy vízió megvalósítása néha áldozatokkal is jár, aminek a rendező nagylelkűen kiteszi a stáb tagjait.
A rendezőnek régi álma volt, hogy egy havas settingben forgasson western filmet. Bár a belső jeleneteket Hollywood-ban forgatták, a külső snitteket Colorado-ban vették fel, erős hóviharban. A filmben játszó Walton Goggins a Vanity Fair-nek adott interjújában úgy emlékezett vissza, mint élete egyik legrosszabb élményére az elviselhetetlen hidegben, míg elmondása szerint a rendező melegen fel volt öltözve.
Ez a színtér az egyik leghidegebb helyzet volt, amiben bármelyikünk volt valaha. Hidegebb volt, mint egész Colorado állam. (...) Quentin azt mondta, hogy azért vesszük fel ilyen hidegben, hogy gyorsabban leforgassuk az anyagot. Annyi, hogy ő a forgatások alatt vastag kabátokat hordott. Szóval ő melegen volt öltözve, amíg mi halálosan, halálosan fáztunk.
– mondta Goggins.
A színész felelevenített egy igen abszurd momentumot is a forgatás kapcsán.
A körülmények elviselhetetlenek voltak. Volt egy pillanat amikor azt láttam, hogy Kurt Russel egy székhez beszélt. Annyira fázott, hogy elkezdett egy székhez beszélni, mintha az válaszolna neki. Ennyire fáradtak és elborultak voltunk amíg ezen dolgoztunk.
– magyarázta a színész.
Nem ez volt egyébként az egyetlen különös dolog az Aljas nyolcas kapcsán. Tarantino megosztotta a forgatókönyvet egy kisebb csoporttal, aminek következtében a teljes szkript kiszivárgott az internetre. Tarantino annyira csalódott és dühös volt emiatt, hogy azt fontolgatta, teljesen kukázza a filmet. Szerencsére a nap végén megenyhült és némi változtatással ugyan, de leforgatta az Aljas nyolcast, ami egyébként a rendező nyolcadik filmje is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.