Nemrég bejelentették, hogy a száguldást és a családi egységet életető Halálos iramban-franchise folytatást kap, a Fast X: Part 2 már a tizenegyedik rész lesz. Nem mintha nem lenne elég erős a színészgárda: Vin Diesel, Dwayne Johnson, Jason Statham, Gal Gadot és még sorolhatnánk a nagy neveket – úgy fest, egy merész húzással biztosítanák a nézettséget a készítők.
Ahogy azt az Origo is megírta: a Halálos iramban 11-ben Vin Diesel ismét számítógépes technika segítségével szeretné visszahozni a 2013-ban, tragikusan fiatalon elhunyt kollégáját és barátját, Paul Walkert, hogy méltó módon zárhassák le a történetet. Bár nem ez lenne az első alkalom, hogy Brian O’Conner karaktere digitálisan jelenik meg, a hír ismét előtérbe hozott egy olyan, erkölcsi normákat döngető hollywoodi gyakorlatot, miszerint mennyire etikus modern technikával „újraéleszteni” az elhunyt színészeket. Cikkükben összeszedték, kik azok a sztárok, kiket lenyűgöző, megható, vagy épp felháborító módon már korábban visszahoztak a vászonra.
A 2004-ben elhunyt egykori keresztapát két évvel később „élesztették újra” számítógépes technika közreműködésével a Superman visszatér egyik jelenetében, ahol egy korábbi szerepét, Jor-Elt öltötte magára. A készítők régi, archív felvételeket ötvözték a digitális technológiával, és a karaktert igen érdekes módon, mégis hitelesen hozták vissza a vászonra. A trükkös megoldás ugyan a rajongók körében vitákat keltett, de a többség szerint ez sokkal inkább tiszteletadás volt a hamarosan életrajzi filmet kapó Marlon Brando ikonikus öröksége előtt.
Carrie Fisherrel a vásznon innen és túl is ott volt az Erő. Leia hercegnőt ugyanis az őt alakító színésznő 2016-ban bekövetkezett halála után három évvel megjelent Star Wars IX. – Skywalker kora című epizódban is láthattuk a vásznon. A Disney korábbi, fel nem használt jeleneteket dolgozott fel digitálisan, hogy a karaktertől méltó módon vehessenek végső búcsút. Bár a végeredmény itt tényleg szemkápráztatóan gyönyörű volt, Fisher „játéka” inkább emlékeztetett egy robotra, mintsem egy valódi emberre.
Nem távolodunk el a messzi-messzi galaxistól, hiszen a lista következő személye a Star Wars-filmek legelső képviselőjének egy emblematikus alakja, a Tarkin admirálist alakító Peter Cushing. Az angol színész 1994-ben hunyt el, mégis feltűnt a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetben. A készítők egy testdublőrt használtak, kinek fejére az utómunkálatok során ráillesztették Cushing digitálisan újrateremtett arcát. Noha a megoldás igazi technikai bravúr volt, de sokakban etikai kérdéseket vetett fel ez a posztumusz szerepeltetés.
Hamarosan beszárnyal a mozikba az új Superman, de most nem róla, hanem egy korábbi Clark Kentről van szó. A ’80-as évek igazságosztója, Christopher Reeve a 2023-as Flash – A Villám című filmben tűnt fel a technológia által, mint a klasszikus Superman egy alternatív változata. A fanatikusok számára feledhetetlen, örömittas pillanatként is hathatott volna a 2004-ben meghalt színészlegenda visszatérése, ám a pocsék animáció, illetve az egész mozi összképe, a visszatérésére készülő, botrányos főhősével együtt, inkább keserű szájízt eredményezett a nézőknek.
A hazánkban forgatott Alien: Romulus egyik meglepő húzása volt a 2020-ban elhunyt Ian Holm karakterének, Ashnek a visszahozatala. Az alkotók egy új android, Rook modelljében idézték meg az eredeti Ash-t, digitálisan újraalkotva Holm arcvonásait, és mesterséges intelligencia segítségével még a hangját is rekonstruálni tudták. Bár a színész családja rábólintott a visszatérésre, a mozikba került verzió sok kritikát kapott a kissé élettelenre sikerült végeredmény miatt, így a tiszteletadás mégsem volt annyira tiszteletteljes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.