A csodás műkincsek mindig megmozgatták az emberek képzeletét, az általuk okozott esztétikai élmény mellett az értékükkel is. Erre a kettősségre építenek a filmesek is: a szépségre és a vele elkövetett bűn izgalmára, úgy mint A Pogány Madonna vagy A Thomas Crown-ügy című alkotásokban is.
Az akció és az izgalom néha a kultúrával is tud keveredni a vásznon. Gondoljunk csak A Pogány Madonna vagy A Thomas Crown-ügy című műkincsrablós filmekre: egy kis izgalom, akció, humor vagy fülledt erotika, egy értékes műtárgy és máris kész a sikerfilm.
Egy sármos, gazdag playboy, aki végrehajtja a tökéletes műkincslopást, majd utána macska-egér játékba kezd a rá vadászó, csinos nyomozónővel: ebből a receptből két emlékezetes film is készült Hollywoodban, három évtizednyi különbséggel. Az elsőben Steve McQueen és a plasztikától teljesen eltorzult Faye Dunaway, a másodikban Pierce Brosnan és Rene Russo között izzik a levegő. A film következő remake-je 2027-ben érkezik a mozikba a mostanában vámpírkodással brutálisat szakító Michael B. Jorden főszereplésével.
A magyar mozinak is megvan a maga nevezetes műkincslopós filmje, hiszen a Pogány Madonnánk már a címe is egy műtárgyra, a tihanyi apátság múzeumának (a filmhez kitalált) arany Szűz Mária-szobrára utal. Az egyházi műkincs meglovasítása körül forognak az események Bujtor István balatoni krimivígjátékában, ami a Bud Spencer-Terence Hill-mozik hazai verziójaként a nagydarab, szakállas, pofonosztó Ötvös Csöpi mellett felvonultatja a nagydumás, vékonydongájú Kardos doktort (Kern András) és az elmaradhatatlan poénokat is.
Kényszerből fakad a műkincslopás Mr. Bean számára, mint ahogy minden más kalandba is az ügyefogyottsága miatt kerül. Jelen esetben teremőrként sikerül letüsszentenie Whistler anyját, azaz minden idők egyik leghíresebb amerikai festményét. Ami utána következik, azt csak Rowan Atkinson tudja ilyen parádésan előadni, íme:
A tetovált lányhoz hasonlóan szintén skandináv sikerregényből készült a Fejvadászok, és szintén hamar lecsaptak rá a filmesek is. Jo Nesbø groteszk fordulatokban bővelkedő történetének pökhendi főhőse nappal céges fejvadászként, éjjel műkincstolvajként tevékenykedik, a sorsa pedig akkor fordul nagyot, amikor végre méltó ellenfelére akad, aki végül már nemcsak a pénzét, a munkáját, a feleségét, de még az életét is akarja.
Két zseniális filmkészítő együttműködéséből született meg ez a kevésbé ismert, de annál emlékezetesebb remekmű: Giuseppe Tornatore (Cinema Paradiso, Maléna) rendezőként, Geoffrey Rush (Ragyogj!, A király beszéde) főszereplőként mesél egy, a festményeknek élő öregúrról, akinek a szenvedélyét a női portrék jelentik. Egy titokzatos hölgy a gyűjteménye felbecslésére kéri fel, ami után fordulatok és átverések egész sora következik.
Nagy örömünkre nem is egy, de rögtön két magyar filmet is beválogathattunk a listánkra, amiből a második ráadásul egy teljesen egyedi, különleges darab. A képzőművész Milorad Krstic olyan animációs mozit rendezett, amiben a bűnügyi sztoriba szervesen illeszkedő rengeteg festmény nem csak megszerzendő műtárgyként jelenik meg, de a film képi világát is alakítja.
A témában a legfrissebb alkotás a hazai mozivásznakról ez a sikerképregényből készült francia-belga komédia, aminek címszereplője minden áron stewardess szeretne lenni, de ez csak trükkök árán sikerül neki. Hogy ezekbe a cselekbe belekeveredik Natacha mellett egy ellopott Mona Lisa is? Attól csak még izgalmasabb lesz minden!