Sport

Ügyészségi nyomozás indul a bokszszövetségnél?

Bors

Létrehozva: 2018.10.30.

Forrás: Vadnai Szabolcs

Asztalcsapkodással, ordibálással tarkított, ötórás elnökségi ülést tartott október 29-én, hétfőn a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. Az esemény első felvonását múlt szerdán ejtették meg, ám a maratoni tanácskozás akkor érdemi eredmény nélkül zárult, most kerítettek alkalmat a folytatásra a Magyar Sport Házában, ahol a zárt ülést három őrrel is biztosították.

Mint ismert, október elején hattagú vizsgálóbizottságot állított fel a MÖSZ, a kifizetéseket leállították, Erdei Zsolt elnök aláírási jogát megvonták, mivel a szervezet néhány hónap alatt mintegy 348 millió forintos hiányt halmozott fel.

Ez legfőképp a Duna Arénában rendezett ifjúsági világbajnokság elszálló költségeivel magyarázható, ám a tegnapi elnökségiről kiszivárgó hírek szerint felmerült olyan gyanú, hogy túlszám­lázások, indokolatlan kifizeté­sek történtek (például mintegy 180 milliót kalkuláltak a szállásköltségekre, amiből végül 480 millió lett...), de hogy valóban így történt-e, azt majd az ügyészségi vizsgálat fogja el­dönteni.

– A többórás megbeszélésnek voltak elég feszült pillanatai is, mindenesetre a MÖSZ-nek, mint kiemelten közhasznú szervezetnek, kötelessége az ügyészséghez fordulnia – ma­gyarázta az egyik bennfentes. Hozzátette, senkit nem akarnak gyanúsítani, de tisztán kell látni a sportág jövője érdekében. 

– Nem is tudom, mi lesz az ökölvívással, ha az állam nem nyújt segítséget. Bár úgy tud­ni, az EMMI-nek jelenleg nincs erre erőforrása – tette hozzá.

– Nem nyilatkozom, hamarosan kiadunk egy közleményt – ezt már Erdei Zsolt elnök mondta a Borsnak, miközben elviharzott  az elnökségi ülést követôen. A közlemény azonban lapzártánkig nem jelent meg.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695312
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695312
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított