Szabó Bence fakarddal kezdte a vívást - interjú

Az olimpiai bajnok Tulipános Fanfannak hitte magát.

Az olimpiai bajnok Tulipános Fanfannak hitte magát.

Szabó Bence, a Nemzetközi Vívó Szövetség végrehajtó bizottságának tagjaként nemrég Párizsban járt, ahol szóba került az is, mekkora fölénnyel (5:1, 5:1) verte az 1992-es olimpiai döntőben az olasz Marco Marint. Ezért egy kis nosztalgiá­zásra hívtuk.

Huszonhat év távlatából minek tulajdonítja ezt a hihetetlen különbséget?

Csakis a soros riválisomra figyeltem, és nem latolgattam az esélyeket menet közben – mondta az 56 éves, kétszeres olimpiai aranyérmes kardozó.

Ha összeveti az 1988-as szöu­li olimpiai csapataranyát a barcelonai egyénivel, melyik a szebb emlék?

Árnyalatnyival az előbbi. Amikor Szöulban a szovjetek elleni csapatdöntőben Mihail Burcevvel vívtam, számított a tuskülönbség. Ezért 5:2-re hoztam a meccset, a hátralévő két találkozónkon elég volt az aranyhoz a szimpla győzelem.

Így örült az 1992-es ötkarikás döntőben, amikor simán legyőzte Marco Marint © MTI

Kovács Tamás szövetségi kapitány alig bírta a feszültséget, egyik cigarettáról gyújtott a másikra.

Ez érdekes, tudniillik soha életében nem gyújtott rá… Később tudtam meg: Budán, a Lánchíd körül megállt az élet. Radnóti László a Magyar Rádió középhullámán közvetítette a finálét, és benn az alagútban nem lehetett fogni az adást. Amúgy politikai siker volt az, a rendszerváltás előtt ütöttünk egyet a szovjeteken.

Ha az 1988-as válogatott megmérkőzne a Szilágyi Áron vezette mai csapattal, melyikük nyerne?

Mivel Áronon kívül csak Szatmári András jegyzett kardozó egyéniben, a négy-négy tagú csapatok rangadóján mi győznénk.

A Vasas tehetséges középpályása volt, mégis az újpesti kardot aranyozta be…

Az óbudai dombok lejtőin kissrácként Tulipános Fanfanként fakarddal vívtam, később a fémpenge hozott aranyat. Azért a kard, és nem a tőr, mert utáltam az elektromos vezetékkel bekötött vívást. Igaz, ma már a kardozókat is áram alá helyezik.

Szabó Bencének fáj, hogy a sportdiplomáciai híreire a honi szövetségnél nem kíváncsiak © MTI

A nemzetközi szövetség vb-tagjaként tud segíteni a magyar vívásnak?

Szeretnék, csakhogy itthon a kutya sem kíváncsi a sportdiplomáciai híreimre. Fáj ez a közömbösség.

Megviselte, hogy 2017. májusában elveszítette a MOB-elnöki tisztségért kiírt szavazást?

Előzetesen ötven ember biztosra ígérte a voksát, aztán másnak adta. De ezen már túlléptem. Így több időm jut a vállalkozásaimra, na és gyakrabban foglalkozhatok a hétéves kislányommal, Szonjával, aki a versenytánccal próbálkozik. Nem örülnék, ha élsportoló válna belőle, mert gyűlölném, ha méltánytalanság érné. Ilyen veszély 28 éves volt focista fiamat, Bencét nem fenyegeti, mivel az óbudai III. Ker. TVE ügyvezető sportigazgatójaként dolgozik.

Várd a vendégeket a legédesebb linzerekkel az ünnepek alatt!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors