Sport

Összeverték a DAC játékosát

K. B.

Létrehozva: 2018.11.05.

Eltörték az állkapcsát és a fogai is megsérültek a DAC szlovák válogatott focistájának, Lubomir Satkának, amikor az éjszaka közepén megtámadták a pozsonyi Szentháromság téren.

Forrás: Grafika: Pintér Péter

Óriási botrányba fulladt az ünneplés a 22 éves védő számára, aki a Nyitra ellen 1-0-ra megnyert szlovák bajnoki után a főváros felé vette az irányt.

„Lubomir Satka éjjel Pozsonyban agresszív támadás áldozata lett. Arcon ütötték, megsérültek a fogai, elmozdult az állkapcsa és felszakadt az ajka” – írta közleményben a dunaszerdahelyi klub. Hozzátették: Satkát kórházba szállították, ahol a fej-CT szerencsére negatív lett. Bár ha­zaengedték, az előzetes orvosi vélemény szerint idén már nem léphet pályára.

– Éjjel három óra környékén kaptunk értesítést, hogy egy férfit a Szentháromság téren bántalmaztak. Az ügyben a po­zsonyi rendőrség testi sértés miatt nyomoz – mondta Veronika Slamková szóvivő egy helyi lapnak. A 19 éves tettest elfogták, ellene vádat emeltek.

Világi Oszkár klubtulajdonos így kommentálta a játékos éjszakázását: – A fiúk jól szórakoztak egy pizzériában. Nem akarom, hogy otthon üljenek és PlayStationnel játsszanak!

Csapattársait, köztük a balhé előtti meccsen győztes gólt szerző Vida Kris­tophert is megdöbbentette az eset.

– Nagyon sajnáljuk a történteket. Még nem találkoztam Lubomirral, de úgy tudom, a körülményekhez képest jól van. Bennünk is sok a kérdőjel, mi történhetett pontosan. Reméljük, mihamarabb visszatér – fogalmazott a Borsnak Vida.

Kapitányt buktatott

Satkáról legutóbb október közepén szóltak a hírek, amikor hat válogatott-társával együtt a csehek ellen 2-1-re elveszített Nemzetek Ligája-meccs után Ján Kozák szövetségi kapitányi tiltása ellenére bulizni ment. Az eset után a szakember lemondott a válogatott éléről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145003_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi baj lehet? – gondolhatta a tolató sofőr, aztán jó gyorsan kiderült, hogy mi baj lehet + fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja